Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2022. Augusztus 30. 18:06, kedd | Kék hírek
Forrás: mti/fotók: police.hu

Kegytárgyakat loptak el egy budakalászi templomból

Kegytárgyakat loptak el egy budakalászi templomból

Kegytárgyakat lopott el egy budakalászi templomból egy 28 éves munkanélküli férfi, a szentendrei rendőrök egy napon belül elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Egy vagyonvédelmi cég értesítette a sekrestyést szombaton késő este, hogy a templom riasztója több jelzést adott. A helyszínen kiderült, valaki betörte az egyik ablakot, és a sekrestyéből három réz kelyhet, egy aranyozott csengőt és két réz gyertyatartót elvitt. A kárt egymillió forintra becsülték.

A rendőrség megkereste annak az autónak a tulajdonosát, amelyet az elkövetés idején a közelben láttak. Ekkor meglátták az autós egyik rokonát, akinek a kezén és a lábán friss vágási sérülések voltak, ezután mindkét embert előállították, majd kihallgatták.

A gyanúsított beismerő vallomást tett, azt mondta, hogy a templom mellett gyalogolva eszébe jutott, hátha bent talál misepénzt, ezért kővel betörte a sekrestye ablakát, bemászott, összeszedte, amit tudott, majd másnap reggel 1500 forintért eladta egy ismerősének; a pénzből kiflit és kenőmájast vett.

A rendőrök megtalálták a lopott kegytárgyakat a férfi ismerősénél, akit szintén előállítottak. Ő azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy a tárgyak bűncselekményből származnak.



A kegytárgyakat a rendőrség visszaadta tulajdonosuknak, az ügyben a szentendrei rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított eljárást.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, kezdeményezték a letartóztatását, valamint vizsgálják, hogy a férfi további vagyon elleni bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e - áll a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás