Hírek
2019. November 11. 10:43, hétfő |
Helyi
Forrás: fotó: Tamási Tűzoltók
Kazánházban keletkezett tűz Pincehelyen
A kiérkező tamási és simontornyai egység teljes légzésvédelem mellett eloltotta a tüzet.
Szombaton a kora esti órákban érkezett a jelzés a tamási tűzoltóságra, miszerint Pincehelyen tűz keletkezett egy lakóház melléképületében, ahol a kazán is van. A kiérkező egység teljes légzésvédelem mellett eloltotta a tüzet, majd szellőztető ventilátor segítségével a helyiséget átszellőztette, ezt követően az összeégett anyagokat eltávolították a tűzzel érintett helyiségből. A tűzeset során 2 gázpalackot vittek ki az épületből, ezeket a tűz nem érintette. Személyi sérülés nem történt. A káreset felszámolásában Tamási ÖTE 2 fővel illetve Simontornya ÖTE 3 fővel vett részt.
Egy személygépkocsi és egy mezőgazdasági vontató ütközött össze a 61-es főúton a 80-as kilométerszelvénynél Kocsola térségében szintén szombaton a kora esti órákban. A 61-es főúton az autó Kocsola irányába haladt, amikor hátulról nekiütközött az út szélén forgalmi okból álló – kivilágított – traktornak. A balesetben a személygépkocsi vezetője, egy 60 éves siófoki nő az elsődleges adatok szerint súlyosan megsérült. Az érintett útszakaszon a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás volt érvényben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

