Hírek
2015. Április 20. 09:15, hétfő |
Helyi
Forrás: TMKI
Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny
Általános iskolás kategóriában a Tamási Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Kollégium „Würtz Iskola” csapata állt a dobogó tetejére
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 17-én tartotta megyei ifjúsági versenyét, melynek a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ adott otthont. A megyei döntőn a kirendeltségi fordulók győztes általános és középiskolás csapatai indulhattak, így 3 általános és 3 középiskolás csapat mérte össze tudását.
A katasztrófavédelmi ifjúsági verseny célja elsősorban a szakmai ismeretek elsajátítása, de igen fontos, hogy a vetélkedőre történő felkészüléssel és részvétellel a fiatalokból másokra és a környezetükre is figyelő felnőttek váljanak.
A versenyzőknek hét állomáson kellett bizonyítaniuk felkészültségüket, a hetedik állomás tavaly még szabadon választható volt, ebben az évben viszont már szigorúan pontozták a versenybírók a segítségnyújtás és újraélesztés technikáját.
Az első állomáson a versenyzők elméleti tudásukat egy háromszor tíz kérdésből álló teszt kitöltésével bizonyíthatták lakosság-, tűz- és polgári védelmi ismeretek tekintetében. Ezúttal a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Segélyszolgálat (RSOE) kérdéssorára is válaszolniuk kellett a versenyzőknek, ebben a viharjelző rendszerek ismeretét tesztelték, és a legeredményesebbek a saját kategóriájukban különdíjban részesültek.
Ezt követően homokzsákból nyúlgátat építettek, természetesen szakszerűen megtöltve és elhelyezve azokat, amiben a vízügy szakembere volt segítségükre. A harmadik állomáson a versenyzők védőeszköz használatának és elsősegély-nyújtási ismereteinek felmérésére került sor. Itt a védőruha szabályszerű felvételét követően a szennyezett területen lévő sérültet hordágyon kihozták, majd természetesen elsősegélyben részesítették. A sérültet a Vöröskereszt helyi szervezetének tagja alakította rendkívül élethűen.
Az idei évben a versenyzőknek tűzcsapról egy úgynevezett alapvezeték szerelést is végre kellett hajtaniuk a verseny egyik állomásán a megadott eszközökből, ami egy „B” és két „C” tömlő, egy osztó és egy sugárcső voltak. A tűzmegelőzés, tűzoltás állomáson első ízben segélyhívást kellett lebonyolítaniuk, majd ezt követően egy szimulált lakástűzből mentették ki az ott elhelyezett bábukat, végül puttonyfecskendővel lőttek célba.
Az utolsó állomáson azt is bebizonyíthatták a lelkes versenyzők, hogy egy veszélyes árut szállító gépjármű balesete esetén is helyt tudnak állni, fel kellett ismerniük a jármű jelzéseit, tábláit, a veszélyes anyag bárcákat és piktogramokat.
Weisz László tűzoltó őrnagy, aki „civilben” a Szekszárd Rádióklub elnöke és nem mellesleg többszörös világbajnok rádióamatőr, a morze-abc-t ismertette, valamint a morzebillentyűket mutatta be az érdeklődőknek, amit a vállalkozó kedvűek ki is próbálhattak. Az RSOE munkatársai a viharjelző és hajókövető rendszereket mutatta be a diákoknak. A Paksi Atomerőmű Létesítményi Tűzoltóságának köszönhetően drótkötélpályán alpintechnikai eszközök használatával tehették próbára magukat a versenyzők.
A csapatok a díjakat Nagyné Borbandi Judit tűzoltó őrnagytól, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettesétől, vehették át. A Vöröskereszt Tolnai Megyei Szervezete által felajánlott csomagot Szabó Sándorné adta át a versenyzőknek. Az RSOE különdíját Pető Tibor és Weisz András adták át, az általános iskolások közül a Tamási Általános Iskola „Würtz Iskola” nevű csapata, a középiskolások közül pedig az ESZI csapata vihette haza.
A verseny során megszerzett pontok alapján az alábbi eredmények születtek:
Általános iskolás kategóriában
III. Bonyhádi Általános Iskola Vörösmarty Mihály tagintézményének „Tüzes fiúk” csapata
II. Dunaszentgyörgyi Csapó Vilmos Általános Iskola „Tűzmanók” csapata
I. Tamási Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Kollégium „Würtz Iskola” csapata
Középiskolai kategóriában
III. Csapó Dániel Szakközépiskola „Sivatagi rohamcsigák” csapata
II. Hőgyészi Tolnai Lajos Gimnázium „TLGimi” csapata
I. Az Energetikai Szakközépiskola „ESZI” csapata
A nyertes csapatok az országos döntőn képviselhetik megyénket. Ezúton is gratulálunk nekik és eredményes versenyzést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

