Hírek
2017. Május 29. 08:39, hétfő |
Helyi
Forrás: Tamási Táj
Izlandi iskolában gyűjtöttek szakmai tapasztalatot
A Norvég Alaphoz benyújtott pályázat segítségével egy héten keresztül tanulmányozhatták az izlandi oktatási rendszert a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium szaktanárai.
Fegyveresi Anikó, Brettner Éva és Varga-Pintér Katalin egy izlandi iskolát választottak ki, utazásuk fő célja pedig a szakmai tapasztalatcsere volt. Amellett, hogy órákat látogathattak és megismerhették az ottani oktatási rendszert, az iskola hagyományápoló rendezvényén, a tavaszköszöntő ünnepségen is részt vehettek. – Az általunk látott izlandi példa merőben más, mint a magyar oktatási rendszer – osztotta meg portálunkkal Fegyveresi Anikó, a gimnázium igazgató-helyettese. – Nagyon hasznos trükköket és módszertani fogásokat lestünk el az ottani kollégáktól. Ami nálunk egyelőre hihetetlen, az ott remekül működik, például, hogy a diákok aktívan használják a mobiltelefonjaikat órán, annak segítségével hívják le ugyanis az adatokat, melyek az órai felkészülésükhöz szükségesek. Az osztályozás rendszere is más: a diákok minden modul végén kapnak egy osztályzatot a tanáruktól a csoportmunkájukra, egyet az órán való jelenlétükre, kapnak egyet a saját csoporttársaiktól, akikkel együtt dolgoztak, és egy tesztet is írnak a tananyagból, tehát ebből a négyből kapnak aztán összesen egy érdemjegyet. Azt tapasztaltuk, hogy az izlandi diákok - nyilván az oktatási rendszerüknek is köszönhetően - nagyon nyitottak, elfogadóak, magas fokon működik náluk a tolerancia egymással, tanárral és külsősökkel szemben is. Amellett, hogy beástuk magunkat az ottani oktatás világába, jutott idő kirándulásra is, megnézhettük a jég és hó országát. Hazahoztunk sok módszert, és egy ígéretet az izlandi iskola vezetőségétől, hogy a következő alkalommal egy Erasmus projektbe is bekapcsolódnak velünk, ami azt jelenti, hogy ezt a csodás országot és annak remek oktatási rendszerét a gimnáziumban tanuló gyerekeknek is meg tudjuk majd mutatni, hiszen a pályázat segítségével ők is kiutazhatnak Izlandra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

