Hírek
2018. Március 01. 08:27, csütörtök | Helyi
Izgalmas krimire válthatjuk meg jegyeinket
Agatha Christie: Az egérfogó című darabja lesz látható a Tamási Művelődési Központban március 5-én, a Veres 1 Színház előadásában.
A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, amelynek az írónő, szokás szerint, még a telefonvezetékét is elvágta. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Culver utcában megöltek egy nőt. Aztán sítalpakon megérkezik Trotter, a nyomozó. S kiderül, hogy a gyilkosnak a panzió lakói között kell lennie. Agatha Christie sorra elénk idézi a szereplőket, s külön-külön mindegyikről bebizonyítja, hogy - tévedés kizárva! - csak ő, egyedül ő lehet a gyilkos! De mi tudjuk, hogy a sok ártatlan között egyetlen vétkest kell keresnünk. Így a harmadik leleplezésnél kétszer érezzük becsapva magunkat, a negyediknél háromszor, és így tovább… Az író egyik kelepcéből a másikba csal, hogy aztán - miután kiengedett a szabadba - önként fussunk be a legnagyobb kelepcébe… Két és fél órás elme-torna. Színpadi matematika. Csiki-csuki játék. Könnyű mulatság, amelyről a közönség abban a tudatban távozik, hogy lám, megint túljártak az eszén… A Veres 1 Színház előadása abba a legendás Agatha Christie-panoptikumba enged bepillantást, mely kép mindenkiben benne él, aki akár csak egy könyvet is olvasott a krimik koronázatlan királynőjétől. A fiatal házaspár kandallójában ég a tűz, a havat is behordja a szél a zord angol téli hóviharból, a legapróbb részletekig kidolgozott ruhák pedig mintha a 20-as évek angol coulour locale-ját idéznék elénk. A szórakoztató feszültséget a mikrorealista aprólékossággal kidolgozott látványvilághoz társult érzékenyen pontos színészi játék adja. Egyébként nem is valósulhatna meg a legfontosabb műfaji elvárás, az hogy két óra elteltével is folyamatosan ott munkáljon a nézőben a kérdés: ki lehet a gyilkos? De ott munkál, hiszen az utolsó pillanatig: „MINDENKI GYANÚS”. Jegyek válthatók a művelődési központ jegypénztárában.
Szereplők:
Mr. Paravicini – Székhelyi József, Jászai Mari-díjas színművész
Mollie Ralston – Verebes Linda
Giles Ralston – Pál Tamás
Christopher Wren – Dósa Mátyás
Trotter rendőr őrmester – Mohai Tamás
Mrs. Boyle – Zorgel Enikő
Metcalf őrnagy – Venyige Sándor
Miss Casewell – Miklós Kriszta
Zene: Lencsés Balázs
Dramaturg: Venyige Sándor
Díszlet-jelmez: Gedeon Boróka
Rendező: Schlanger András
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi
Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar
A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!
2026. Február 12. 10:01, csütörtök | Helyi
„Biztonságos számlára” utaltattak a csalók közel kétmilliót egy tamási nővel
A napokban tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon az a helyi nő, akit telefonon keresett meg egy ismeretlen, aki banki ügyintézőnek adta ki magát.
2026. Február 09. 20:07, hétfő | Helyi
Fellökte egy autós a szabálytalan kerékpárost Tamásiban
Február 6-án, pénteken röviddel kilenc óra előtt Tamásiban történt egy sérüléses baleset.

