Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2017. Április 04. 13:10, kedd | Helyi
Forrás: teol.hu, fotó: Hirt Nóra

Itthon tartottak egy pontot a focisták

Itthon tartottak egy pontot a focisták

A vasárnapi, kevés helyzetet hozó meccs végén a Bonyhád közelebb állt a győzelemhez, de a szívósan futballozó tamásiak feltétlenül rászolgáltak az egy pontra.

Először léptek hazai pályára a tavaszi idényben a Tamási 2009 FC futballistái, eddig két idegenbeli mérkőzés van a fiúk háta mögött. A március 11-ei hétvégén rajtoló szezonban először a Szekszárd csapatával mérkőztek meg, ahol 5-1-es vereséget szenvedtek, a hazai csapat már az első tizenöt percben eldöntötte a mérkőzést. Egy hét kihagyás után, az elmúlt hétvégén Dunaföldvárra látogattak a focisták, az eredmény döntetlen lett. Először a Dunaföldvári FC játékosai közül Fehér Mihály talált be a kapuba a mérkőzés 50. percében, a tamási válaszra nem kellett sokat várni, az 58. percben Papp Gábor egyenlített. A meccs hátralevő részében nem történt változás a gólok tekintetében, maradt az 1:1-es eredmény. Lieszkovszky József, a Tamási 2009 FC szakmai vezetője szerint az elképzelés nélkül futballozó csapatok csatájában a földváriak álltak közelebb a győzelemhez.

Az első hazai mérkőzésen, április 2-án a Bonyhád együttesét fogadták, ahol 1-1-es döntetlen született, így a tamásiak itthon tudtak tartani egy pontot.

Tamási 2009 FC–Bonyhád Völgység LC 1–1 (0–1)
Tamási, V: Farkas F. (Mészáros L., Mihálovics L.). Tamási: Lieszkovszky Z. – Dorogi, Hegedűs D., Pintér A., Göttlinger – Nagy M. (Bódog B., 78.), Szekeres D., Szabó Sz. (Právics D., 70.), Mazán – Turós V. (Tóth Z., 87.), Papp G. (Kovács Zs., a szünetben). Edző: Lieszkovszky József. Bonyhád: Schleining – Baranyi (Szentes M., 83.), Szlama, Máté R., Schulteisz N. (Wolf, 78.) – Tolnai Sz., Völgyi – Forrai, Genczler, Pfaff (Szász D., 58.) – Pap R. Edző: Köllő Roland.

Gól: Pfaff (32.), illetve Turós V. (65.). Jók: Szerekes D., Pintér A., Turós V., illetve Szlama, Pfaff.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.