Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2014. November 24. 08:00, hétfő | Helyi
Forrás: MTI, fotó: antalvali.com

Ismét pályáznak ivóvízminőség-javításra a dél-dunántúli települések

Ismét pályáznak ivóvízminőség-javításra a dél-dunántúli települések

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programra pályáznak a Dél-Dunántúli Régió Ivóvíz-minőségjavító Önkormányzati Társulás települései közül azok, amelyeknek projektjeit forráshiány miatt nem támogatta a Nemzeti Fejles

Porga Ferenc, aki Tamási Fidesz-KDNP-s polgármestere is, elmondta: a társulás 34 települése közül 20 korábban megkapta az ivóvíz minőségének javításhoz a támogatást, az elutasítás 14 települést érint.
A projektek összértéke több mint hatmilliárd forint, az elutasítottak közül a legjelentősebb a Somogy megyei Taszár és Orci közös, 415 millió forintos, illetve Tamási közel 1,7 milliárd forintos projektje.
A társulás vezetőjének ismertetése szerint Tamásiban elsősorban az ivóvíz ammóniumtartalma nem felel meg az előírásoknak. A tervezett beruházás keretében az ivóvízkutakat teljesen felújítanák, és a város külterületei egy részén kiépítenék a vezetékhálózatot. Itt jelenleg tartályos kocsival szállítják az egészséges ivóvizet.
A 8500 lakosú városban szeptember óta a várandós nőknek és egy éven aluli gyermekeknek is zacskós vizet szállít a szolgáltató DRV Zrt. Erre azért van szükség, mert bakteriológiai szennyezettsége miatt fertőtleníteni kellett a vezetékes vizet, és ez a nitrittartalom növekedésével járhat.
A korlátozást a szolgáltató vezette be, de ha ez nem történik meg, a népegészségügyi szervezet is intézkedett volna - közölte a Tolna megyei kormányhivatal az MTI-vel.
Porga Ferenc szerint a probléma végleges megoldása az ivóvízminőség-javító beruházástól várható, a projektekkel ismét pályáznak a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programra.
Az NFM tájékoztatása szerint az országszerte további 46 projekt elutasításának fő oka a forráshiány volt. A tárca utalt arra, hogy augusztus 27-én a kormány határozatban nevesített derogációs - európai uniós kötelezettségeket elhalasztva teljesítő - projekteket, amelyekre első körben október 10-én jelentek meg a felhívások. Újabb kiírások közzététele 2015-ben folyamatosan várható - írták.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.