Hírek
2018. Május 25. 11:20, péntek |
Helyi
Forrás: fotó: minimatiné.hu
Ismét megnyílnak a szertárkapuk
A Tamási Önkormányzati Tűzoltóság is várja a látogatókat a vasárnapi gyermeknapon
Gyereknapon, azaz május huszonhetedikén az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat. Országszerte délelőtt tíz és délután négy között fogadják a laktanyák a gyerekeket, családokat, az érdeklődők betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe. A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája, vagyis az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit ezen a napon a gyermekek előtt. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe. Évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. A családokat, gyermekeket országszerte 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák. A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak. Tolna megyében tizenöt helyszínen várják az érdeklődőket, a hivatásos és önkormányzati tűzoltóságok mellett kilenc önkéntes tűzoltó egyesület is nyitott szertárkapukkal várja a családokat. A Tamási Önkormányzati Tűzoltóság is várja a látogatókat a Dózsa György utca 96-ban található laktanyájukba, füstsátorral, aszfaltrajzzal, roncsvágási bemutatóval, ügyességi versenyekkel, és az elmaradhatatlan habpartyval.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 12:00, péntek | Helyi
Négy rolleres szenvedett balesetet Tolna vármegyében
A jó idő beköszöntével egyre több e-rollerrel közlekedőt látni az utakon. Tolna vármegyében is ez a helyzet, azonban sajnálatos módon sokan nem elég elővigyázatosak, amikor elektromobilitási eszközökre pattannak.
2026. Március 16. 14:18, hétfő | Helyi
Eltűnt 15 éves lányt keresnek Tamási környékén
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a lány megtalálásában. A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/90/2026. kör. számon körözési eljárást folytatnak Varga Viktória eltűnése kapcsán.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

