Hírek
2020. December 30. 10:02, szerda |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Ismét meghosszabbították a veszélyhelyzet érvényességét Szlovákiában
Szlovákiában ismét - ezúttal 40 nappal - meghosszabbította az október elsején bevezetett veszélyhelyzet érvényességét a kormány - közölte a kabinet sajtóosztálya az MTI-vel kedden.
Az intézkedésről keddi ülésén döntött a pozsonyi kabinet a koronavírus-fertőzés terjedésére hivatkozva. A veszélyhelyzet mostani - már második - meghosszabbítását az az új alkotmánytörvény tette lehetővé, amelyet kedden hagyott jóvá a pozsonyi törvényhozás. A gyorsított eljárásban elfogadott jogszabályt hevesen ellenezte az ellenzék, és jogi szakértők bírálatát is kiváltotta.
A jogszabályban bírálói leginkább azt kifogásolták, hogy annak alapján a kormány a végtelenségig hosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, illetve azt, hogy a kormány bármilyen mértékben és formában kibővítheti a lakosságra vonatkozó mozgáskorlátozásokat, és kényszertartózkodást írhat elő.
Ha az alkotmánytörvényt a kormánykoalíció nem tudta volna jóváhagyni a törvényhozásban, akkor december 29-én "de jure" lejárt volna az októberben bevezetett veszélyhelyzet, és így több korlátozó intézkedés - köztük a december 19-től bevezetett kijárási tilalom is - hatályát vesztette volna. Így azonban mindezek az intézkedések továbbra is hatályban maradnak, az eredeti tervek szerint legalább január 10-ig.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 21. 16:00, csütörtök | Külföld
Szerb elnök: nem mennek jól a tárgyalások a Mollal
Nem haladnak jól a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a szerb kormány között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek megvásárlásáról - közölte a szerb köztársasági elnök szerdai sajtótájékoztatóján.
2026. Május 19. 12:00, kedd | Külföld
Havasi Bertalan feljelentést tett Magyar Péter ellen hivatali visszaélés miatt
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt.
2026. Május 19. 11:00, kedd | Külföld
Ukrán külügyminiszter: készen állunk arra, hogy új lapot nyissunk az ukrán-magyar kapcsolatokban
2026. Május 18. 15:00, hétfő | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.

