Hírek
2013. Március 09. 16:21, szombat |
Helyi
Forrás: SZLTISZK Vályi Tagintézmény
Ismét felkutatták a kincsesládát
A Kalandőrület nevű 24 órás vetélkedőt kilencedik alkalommal rendezték meg.
A Vályi Péter Szakképző Iskola 2005 februárjában, az iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezte meg először a különleges, internetes kapcsolaton keresztül zajló 24 órás vetélkedőt. A nagy sikerre való tekintettel a játékot azóta is minden évben megrendezik.
Idén minden eddiginél több, összesen 25 csapat jelentkezett, a tamási játékosok mellett többek között Dombóvárról, Sásdról, Paksról, Pécsről, Szekszárdról és Siklósról is érkeztek nevezések. A játék 2013. március 7-én 12 órakor kezdődött és március 8-án 12 órakor ért véget, tehát 24 óra non-stop szórakozás, kaland várt mindazokra, akik kíváncsiak voltak rá, hogy mekkora nyereményt rejt 2013-ban a kincsesláda.
Az idén a „Szevönti és Éjti” páros rabolta el a ládát. A nevük talán elárulja, hogy a verseny témája ezúttal a retro volt: a versenyzők a 70-es 80-as évekbe kalandozhattak vissza, és néhol betekintettek a 90-es évekbe is. A mulatságos, ám a megvalósítás során néha komoly nehézségekbe ütköző feladatokkal nem volt egyszerű dolguk a csapatoknak: térképet készítettek ziziből, újraszinkronizálták a Szomszédok című tele regény egyik részletét, felkutatták a településük talán utolsó Wartburg autóját, beöltöztek Süsünek, és írtak levelet régi írógéppel, indigó használatával is.
A 24. óra végén a kincsesládára a pécsi Simonyi Károly Szakközép és Szakiskola csapata, a Conqiustadorok találtak rá. Néhány perccel késtek csak el a bonyhádi Nyan Cat, és a tamási AKH csapatának tagjai. A kincsesláda a csapatok nevezési díjainak összegét tartalmazza, melyért idén – az átlagon felüli jelentkezéseknek köszönhetően – igazán érdemes volt megküzdeni!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 14:18, hétfő | Helyi
Eltűnt 15 éves lányt keresnek Tamási környékén
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a lány megtalálásában. A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/90/2026. kör. számon körözési eljárást folytatnak Varga Viktória eltűnése kapcsán.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi
Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar
A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!
