Hírek
2021. Január 29. 10:17, péntek |
Helyi
Forrás: TEOL
Igyekeznek javítani az utak, járdák állapotán Tamásiban
Az elmúlt időszakban sikerült több helyen javítani az állapotokon, de ez nem jelenti azt, hogy már minden rendben van – mondta a város polgármestere, Porga Ferenc.
A külterületeken több évtizedes elmaradt fejlesztéseket igyekeznek pótolni Tamásban. Az elmúlt időszakban sikerült több helyen javítani az állapotokon, de ez nem jelenti azt, hogy már minden rendben van – mondta a város polgármestere, Porga Ferenc a TEOL-nak. A legfontosabb a vezetékes ivóvíz eljuttatása, főleg az ellátatlan külterületi részekre. Az engedélyes tervek már minden olyan külterületi részre elkészültek, ahol eddig nem volt vízellátás. A benyújtott támogatási igényüket befogadták. A pusztákon az a probléma, hogy a 90-es évek elején a kárpótlási folyamatok lezárulása után közterületek alig maradtak, szinte minden magánkézbe került. Ezen a helyzeten csak lépésről lépésre tudnak változtatni. Az idei évben Fornádpuszta központjának egy részét sikerült megvásárolniuk, ami lehetőséget ad arra, hogy a közvilágítást tudják fejleszteni és egy kisebb játszóteret kialakítani. A buszmegállókat itt és Kecsegén is sikerült felújítani. A városközpont közlekedését régóta készülnek átszervezni, észszerűbbé tenni, és ahol lehet, megújítani. 2020 végén első lépésként a Kossuth tér és a mellette lévő utcák forgalmi rendjét alakították át. Elsősorban a biztonságosabb közlekedést tartották szem előtt. Ezt a folyamatot kívánják külső szakértők bevonásával folytatni 2021-ben. Szeretnék a József Attila-lakóteleptől egészen a 61-65-ös kereszteződés közötti városközponti részt ilyen szemüvegen keresztül áttekinteni. Szó van a forgalmi rendről, parkolási helyzetről, gyalogos forgalomról, közvilágításról. Parkolókat kell kialakítaniuk és a parkolási rendet a lakótelepeken és a rendelőintézetnél is szabályozniuk kell. Az idei év fontos projektje volt a Zrínyi utcai üzletsor előtti közterület felújítása, amely a napokban használatba kerül. Ehhez részben kapcsolódik a kommunális adó felhasználása. Ezen a téren a következő időszakban sem lesz változás, a lakosság által befizetett adót út-, járda- és parkolóépítésre fogják fordítani. Ezt tették az elmúlt öt évben, és teszik a következő időszakban is. Még sok olyan út és járda van, amely sajnos rossz állapotú. Lépésről lépésre, ütemezetten haladnak előre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

