Hírek
2013. Január 30. 09:49, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Hoffmann: a kormány 27 milliárd forintot szán a felsőoktatás kompenzációjára
A felsőoktatási intézmények korábbi elvonásait a kormány 27 milliárd forinttal tervezi kompenzálni - nyilatkozta Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár a szegedma.hu-nak.
Hoffmann Rózsa a portálnak egy Szegeden tartott keddi fórum után elmondta: a kormánynak nem célja elsorvasztani a felsőoktatást, éppen ellenkezőleg, támogatni akarja.
Hangsúlyozta: a szegedi egyetem 4,2 milliárd forintos korábbi költségelvonását is kompenzálni fogja a kormány által korábban megígért támogatás.
Azzal kapcsolatban, hogy az oktatásért felelős minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának múlt heti megállapodása szerint azon a 16 szakon is indítanak államilag finanszírozott képzést, ahol eredetileg nem tervezték, több egyetem jelezte: a várható nagyon magas ponthatárok miatt hátrányba kerülnek a vidéki intézmények. Ezzel összefüggésben az államtitkár hangsúlyozta: a legjobbak állami ösztöndíjjal tanulhatnak, és meg kell várni a felvételiket, amikor is ismertté válnak a ponthatárok.
Hoffmann Rózsa úgy értékelte, hogy a tavaly év végi zárolások sehol sem okoztak működésbeli gondot, sehol sem kellett bezárni egyetemeket. Az elvont milliók kétségkívül "fejtörést okoztak", de - mondta - "mindenki túlélte".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.

