Hírek
2025. December 14. 10:45, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI/Fotó: Gyulaj Zrt.
Harangszenteléssel kötötték össze öt hektár erdő telepítésének megkezdését Tamásiban
A Tamásiban található Szent Hubertus-kápolna új harangjának megszentelésével kötötték össze öt hektár erdő telepítésének megkezdését december 11-én, csütörtökön.
Az ötvenezer facsemetét a településhez közeli Szakályban és Miszla határában ültetik el a JÓTETT Bank - Zöld Szív Program részeként, amely a Magyar Bankszövetség, az Agrárminisztérium, valamint a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. összefogásával valósul meg.
Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a kápolna mellett megrendezett ünnepségen emlékeztetett: a 2021-es vadászati világkiállítás fontos célkitűzése volt a meglévő kincsek, hagyományok mellett új lendületet adni a vadászati kultúrának; ezt szolgálja a Gyulaj Zrt., a helyi önkormányzat és a civilek összefogása is Tamásiban.
Az első világháború előtti és a két világháború közötti időkben "világraszóló eredményeket" hozott a magyar civil összefogás, amely a rendszerváltást követő időszakra már közel sem volt annyira jellemző, de most újra erősödni látszik.
"Talán most, egygenerációnyi idő eltelte után eljött az idő, hogy egyre markánsabban jöjjenek elő azok az egyéni kezdeményezések, amelyek a közösség érdekeit szolgálják, hozzá tudnak járulni szakmai tudáshoz, állami, önkormányzati elkötelezettséghez és a meglévő civil erőhöz"
- mondta az államtitkár.
Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, hogy "a faültetés az egyik legerősebb jelkép, amit a jövőről, a felelőségvállalásról, az összefogásról közvetíthetünk".
Közölte:
a magyar erdőgazdálkodás alapvető társadalmi küldetése, hogy ne csak kezelje, hanem megőrizze és gyarapítsa a társadalom zöldvagyonát. A magyar erdészeti társaságok több mint 1,1 millió hektárnyi erdőterületet kezelnek, a magántulajdonosok további 900 ezer hektárt.
"Ha képesek vagyunk közösen cselekedni, akkor az erdő nemcsak múltunk része lesz, hanem jövőnk záloga is"- fogalmazott.
Göbölös Péter, az erdészeti társaság vezérigazgatója elmondta, hogy az erdei fakápolna új harangját Őrbottyán két harangöntő mestere készítette, két magánember pénzügyi támogatása és "páratlan" közösségi összefogás segítségével.
Az összefogás részeként a tamási plébániaközösség és a város lokálpatriótái közül sokan adományoztak használaton kívüli fémpénzeket beolvasztásra. Az erdészeti társaság a kilőtt töltények hüvelyeit gyűjtötte össze. A megmaradt fémeket értékesítve denevérodúkat vásároltak, és helyzetek el a környék erdeiben - ismertette.
A vezérigazgató kiemelte, hogy az erdőtelepítés a pénzintézetek anyagi támogatásával és összefogással valósulhat meg, amelyhez a bankok nemcsak pénzügyi forrást, hanem kétkezi munkájukat is adják. A kijelölt területekre kocsányos tölgy, fekete dió, cser, vadgyümölcsök, virágos kőris, vénic-szil, mezei juhar, olasz molyhos tölgy, szürke nyár és fehér fűz csemeték kerülnek.
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára, a harangöntés egyik kezdeményezője és támogatója arra mutatott rá, hogy az elmúlt száz évben 9-ről 26-27 százalékra nőtt az ország erdővel borított hányada. Említést tett arról is, hogy a tamási óvodások és kisiskolások által gyűjtött régi kétforintosok is belekerültek a Szent Hubertus kápolna új harangjába.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi
Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar
A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!
2026. Február 12. 10:01, csütörtök | Helyi
„Biztonságos számlára” utaltattak a csalók közel kétmilliót egy tamási nővel
A napokban tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon az a helyi nő, akit telefonon keresett meg egy ismeretlen, aki banki ügyintézőnek adta ki magát.
2026. Február 09. 20:07, hétfő | Helyi
Fellökte egy autós a szabálytalan kerékpárost Tamásiban
Február 6-án, pénteken röviddel kilenc óra előtt Tamásiban történt egy sérüléses baleset.

