Hírek
2012. Június 25. 13:05, hétfő |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Így fürdőzzünk medencében, és így ne
Kevesebb medencés fürdőhely üzemel az idén - közölte az ANTSZ. Folyamatosak az ellenőrzések, a pezsgőmedencékkel komoly problémák is előfordulnak. Visszatérő probléma volt, hogy a dohányzóhelyeket nem megfelelően jelölték ki, de kémiai biztonsági és vegyszertárolási hiányosságokra, az üzemnaplóval kapcsolatos szabálytalanságokra is fény derült.
Elkészült az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szezon eleji összesítése a medencés fürdőhelyekről. A május végéig beérkezett adatok szerint a strandok döntő többsége szabályosan működött. Az üzemeltetők kötelessége az úgynevezett önellenőrzés, emellett a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek hatósági ellenőrzéseket végeznek. A vizsgálatok során törekednek arra, hogy a fürdőhelyeket a legnagyobb terhelés idején ellenőrizzék, vagyis akkor, amikor sok a vendég.
Megérkezett a kánikula: a szezonálisan üzemelő medencék, illetve medencés fürdők többsége kinyitott. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal összesítése alapján a korábbi évekhez képest tíz százalékkal kevesebb, 548 db medencés közfürdő üzemel az idén, ebből 321 db fürdő csak szezonális jelleggel működik. A fürdők felét már az idény előtt ellenőrizték, a június második felében nyitó egységek esetében pedig jelenleg is zajlanak a vizsgálatok.
Az esetek 75 százalékában az üzemeltetők megfeleltek a közegészségügyi előírásoknak, az egységek 11 százalékánál azonban egyszerre több kifogásolnivalót is találtak a felügyelők. Visszatérő probléma volt, hogy a dohányzóhelyeket nem megfelelően jelölték ki, de kémiai biztonsági és vegyszertárolási hiányosságokra, az üzemnaplóval kapcsolatos szabálytalanságokra is fény derült. A medencevíz bakteriológiai vizsgálatai alapján az előző évekhez hasonlóan az idén is az ún. töltő-ürítő medencék esetében volt rosszabb a minőség. Míg a töltő-ürítő medencék 62%-a, addig vízforgatós medencék 71 százaléka kapott megfelelő minősítést. Fontos megjegyezni, hogy a létesítmények többsége ma már az utóbbi, korszerűbb technológiát alkalmazza.
Az ellenőrzött szabadtéri medencéknél a szezon előtti javítási, karbantartási munkákat általában elvégezték (gépészeti berendezések felülvizsgálata, gépházak rendbetétele, szükséges festési, mázolási munkák elvégzése, szűrőrácsok pótlása, cseréje, vizes helyiségek felújítása, csempe- és burkolathiányok megszüntetése, parkosított területek és közlekedő utak rendbetétele). Az úszómesteri felügyelet a tapasztalatok szerint a legtöbb fürdőben folyamatosan biztosított, az elsősegélynyújtó helyek állapota, felszereltsége megfelelő. Az előző évekhez képest több helyen terveznek éjszakai fürdőzést. Ezeknél az egységeknél azt is vizsgálják, hogy megoldott-e a medencék megvilágítása, illetve külön figyelnek a folyamatos uszodamesteri felügyelet meglétére.
Az ellenőrzések során komoly hiányosságokat tapasztaltak a pezsgőmedencék üzemeltetésével kapcsolatosan. Előfordul, hogy hétvégéken a medencék kapacitását lényegesen túllépik, az üzemeltetési szabályzatban jóváhagyott terhelési értékeket nem tartják be. A nem megfelelő üzemeltetés Legionella fertőzéshez is vezethet. Arra is akadt példa, hogy súlyos szabálysértés miatt fürdőt kellett bezáratni.
Az ellenőrzésekről minden esetben jegyzőkönyv készül, ha kifogást találnak, azt ebben rögzítik. Egyúttal felszólítják az üzemeltetőt a hiányosságok pótlására, melyet a tapasztalatok szerint a vállalt határidőre általában orvosolnak is. A megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek szükséges esetben utóellenőrzést végeznek.
A medencék tisztaságának megőrzéséhez a vendégek is nagyban hozzájárulhatnak azzal, ha – a szabályoknak megfelelően – fürdőzés előtt minden esetben lezuhanyoznak és használják a lábmosót. Lázas, beteg ember a strandokat ne látogassa. A szülők fordítsanak gondot gyermekeikre, soha ne hagyják őket felügyelet nélkül. Felhevült testtel senki se ugorjon a vízbe.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Életmód
Paloznaki Jazzpiknik: Zaz és a Kennedy Administration is fellép 2025-ben
A dzsessz és a soul francia királynője, Zaz, valamint a brooiklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration is koncertet ad a jövő évi Paloznaki jazzpikniken - jelentették be csütörtökön a szervezők.
2024. December 19. 08:03, csütörtök | Életmód
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok országszerte, vagyis az állam segít mindenkinek, aki bajba kerül -
2024. December 19. 08:01, csütörtök | Életmód
Karácsonykor ismét mozikban a Hugó, a víziló! című klasszikus rajzfilm
December 26-ától újra látható lesz a magyarországi mozikban a Hugó, a víziló című rajzfilm, amely jövőre lesz 50 éves – tájékoztatta az MTI-t a filmet bemutató Pannónia Entertainment.
2024. December 18. 08:06, szerda | Életmód
Kilenc tonna adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök - közölték a police.hu-n kedden.