Hírek
2019. Október 31. 12:56, csütörtök | Helyi
Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a közutakon és a temetők környékén
A rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.
A temetők környékén a rendőrök elsősorban a forgalmat segítik majd, de a szabálytalanul közlekedőkkel szemben is fellépnek. A rendőrség munkatársai arra kérik az autósokat, hogy figyeljenek oda a temetők környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre. Fokozott óvatosságra kérik az emlékezőket, és azt javasolják, lehetőség szerint úgy tervezzék a temetőlátogatást, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek. Varga Balázs, az ORFK bűnmegelőzési osztályának kiemelt főreferense felhívta a figyelmet arra, hogy az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak – kerékpárok, csomagok, táskák – „könnyű prédát” jelentenek. Arra kérte a temetőkbe látogatókat, hogy fokozottan figyeljenek az idős emberekre is, akik kevésbé képesek vigyázni értékeikre. Fontosnak nevezte továbbá, hogy ne hagyjunk az autó utasterében csomagot, iratot, azt rakjuk a csomagtartóba, ha kell, vigyük magunkkal. Kiemelte, hogy az őrizetlenül hagyott, üres lakások védelméről is gondoskodni kell. A rendőrség civil ruhás nyomozói a temetők környékén látnak majd el szolgálatot. Csonka Nándor, az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnöke arról számolt be, hogy a polgárőrség – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – fokozott szolgálatot tart a temetők környékén, ezekben a napokban több ezer polgárőr lesz szolgálatban országszerte. A rendőrség stratégiai partnereként elsősorban a temetők balesetmentes megközelítésére, a parkolók biztonságára és a látogatókra figyelnek majd. A tamási temetőnél található zebrán való biztonságos átkelést a tamási polgárőrség tagjai biztosítják idén is, akik már egyébként október 28-a óta megnövelt létszámban teljesítenek szolgálatot a temető környékén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
