Hírek
2017. Május 25. 10:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: fotó: Markovszky Ingatlan Zrt.
Fizetőssé válik a parkolás a városközpontban
A képviselő-testület áprilisi ülésén döntött arról, hogy a DÁM üzletház és a SPAR üzlet környékén átalakítja a parkolási rendet.
Porga Ferenc, a város polgármestere elmondta: ennek a fő oka az, hogy már nem csak piacnapon, hanem szinte minden nap lehetetlen helyet találni az említett parkolókban, különösen a reggeli órákban és délután négy órakor, a csúcsforgalmi időszakban. A városközpontban dolgozók sokszor egész munkaidejük alatt elfoglalják a parkolóhelyeket, ez komoly fennakadást okoz. Megnehezíti az itt élők mindennapjait, a hivatali ügyek vagy a bevásárlás intézését, emiatt a városvezetés egyfajta rendszer kialakítása mellett tette le voksát. Fizetőssé válnak tehát június 1-től a DÁM üzletház és a SPAR üzlet környékén található parkolók, azzal a kitétellel, hogy az első óra ingyenes lesz. – Mindenkinek jegyet kell váltania az első órában is, erre két parkoló automata is rendelkezésre áll majd. Az idő lejárta után 150 forintba kerül a parkolás óránként, de lehet 30 perces jegyet is váltani. A parkolási szabályok betartását parkoló őrök felügyelik a jövőben – ismertette a polgármester, aki azt is kihangsúlyozta, hogy a Garai utcában, a piactér közvetlen közelében található murvás parkoló – amíg murvás marad – továbbra is ingyenes lesz, illetve kialakítanak a Bíróság és a Petőfi utca közötti szakaszon egy újabb parkolót, melyet szintén díjmentesen lehet majd használni. Az intézkedéstől azt remélik, hogy megkönnyíti a parkolást a városközpontban, az itt élőknek nem kell hosszú köröket róniuk, míg le tudnak parkolni a hivatali ügyek elintézéséhez, vagy épp a bevásárláshoz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi
Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban
A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

