A páratlan válogatásra lehetetlen jegyet szerezni, de szerencsére az őszi megnyitó kapcsán készült egy remek dokumentumfilm, aminek segítségével virtuális sétát tehetünk a Leonardo da Vinci: Festő a milánói udvarban című tárlaton az Uránia moziban. Az első vetítésen mi is ott jártunk.

Mondhatni, bölcsőjébe tért most vissza a tudományos ismeretterjesztés eszméje, hiszen az Uránia mozi díszes falai között 1897-ben már javában folyt a barátságos népnevelés az Uránia Tudományos Társaság szervezésében. Eltelik 115 év, és lám, ismét tömegek ülnek a moziban azért, hogy többet megtudjanak a világ valaha élt legnagyobb művészéről – a Leonardo Live első hazai vetítése komoly sikerként könyvelhető el.

A jegyüzérek boldogsága

De miért is kell egy moziban nézegetni a Mona Lisa alkotójának festményeit? A válasz fájdalmasan egyszerű: a londoni National Gallery kiállítására szinte lehetetlen bejutni – igaz, több százezer látogatónak már sikerült, nem mellesleg a jegyüzéreknek köszönhetően is, akik nemritkán a normál ár huszonötszöröséért adták el a belépőket.

Páratlan sikertörténetről van szó, ami annak fényében tűnik igazán nagy dobásnak, hogy az elmúlt években szerte a világon teret hódítottak a hatalmas tömegeket vonzó megakiállítások. A siker titka a gyűjtemény egyedülálló voltában rejlik, hiszen a Leonardo da Vinci: Festő a milánói udvarban című kiállítás az eddigi legnagyobb számú, több mint 90 alkotást felvonultató gyűjtemény a reneszánsz mester képeiből. Bombasztikusabban megfogalmazva: soha nem szerepelt együtt ennyi remekmű a tudósként és mérnökként is maradandót alkotó zsenitől. A kiállítás szervezése ezért is vett több évet igénybe, hiszen a londoniaknak meg kellett győzniük más gyűjtemények, így többek között a Louvre és a krakkói Nemzeti Múzeum vezetőit, hogy kölcsönözzék oda féltve őrzött kincseiket.

Megérte a diplomáciai küzdelem, hiszen ennek köszönhetően láthatja például a kiállítás nézője együtt a két, különböző időben keletkezett Sziklás Madonnát, így az is egyértelművé válik, milyen sokat változott évtizedek alatt a nagy művész festői felfogása és világképe. A kiállítás nem kevesebbre vállalkozik egyébként, mint hogy bemutassa azt a folyamatot, ahogy Leonardo a kezdeti vázlatoktól eljutott a remekművek megfestéséig. Ráadásképpen azt a Krisztus-portrét is kiállították (Salvator Mundi), aminek létezéséről tudni lehetett, de csak pár éve került elő.

Bono szerencsére nem szólalt meg

A Leonardo Live felvételei az őszi londoni megnyitón készültek, ezért a világ számos mozijába eljutó dokumentumfilm nézői átérezhetik azt az izgalmat, amit egy ilyen nagyszabású vállalkozás betetőzése okoz. A nagyjából másfél órás film készítői igyekeznek bekukkantani a kulisszák mögé, valamint a kamera elé ültettek jó pár jelen lévő szakértőt és hírességet. Szerencsére nem arról van szó, hogy mondjuk Bono elemezné a reneszánsz mester ecsetkezelését vagy Rihanna vallana arról, milyen nagy hatást gyakorolt alkotói pályájára a Hölgy hermelinnel című kép.

Ehelyett kortárs portréfestő beszél az anatómia szerepéről a művészetben és Leonardo munkásságában, balettművész elemzi az egyik félbemaradt alkotás drámai mozdulatát, fotóművész mesél a fények szerepéről, vagy éppen egy egyházi elöljáró osztja meg nézeteit az egyik alkotás kapcsán. Különösen érdekesek az összehasonlítások: látni, milyen hatalmas különbség van Leonardo két híres női portréja – a Hermelines hölgy szelídsége és érzékisége, valamint a Szép fegyverkovácsné dacos keménysége – között. Ugyancsak izgalmas belepillantani a háttérben folyó munka kulisszatitkaiba: a kiállítás megtervezésének folyamatába, látni, milyen szakmai kihívások nehezednek a szervezőkre a képek szállítása és védelme kapcsán.

A film profi munka, de szerencsére nem a hideg precizitás útjára léptek az alkotók. A két műsorvezető lelkesedése határtalan, és ez átragad a nézőre is. Jó arányérzékkel vágták meg a riportokat, és legnagyobb örömünkre a film nem fullad unalmas művészettörténeti leckefelmondásba, de nem is akar mindenáron újító lenni. Szinte minden megszólaló szájából érdekes és fontos közlendők hangzanak el, így a Leonardo Live ténylegesen képes új és friss szempontokat kínálni a sokat csodált alkotások szemléléséhez. Ráadásul annyira hatásosan teszi ezt, hogy a néző végül egyszerre örül, hogy láthatta a kiállítást, de bánatos is, hogy a cím ellenére mégsem élőben.

Apró szépséghibák

Az Urániát mindenképpen megilleti tehát a dicséret, amiért műsorára tűzte a filmet, azt viszont sajnos nem lehet elhallgatni, mennyire zavaró, hogy a feliratok a vászon tetején olvashatók. Arról nem is beszélve, hogy a világosabb felületeken a fehér feliratot legfeljebb a grönlandi bálnavadászok tudják elolvasni, de belőlük egyet sem láttunk az este folyamán. Tömeget viszont igen, ezért aki nem akar lemaradni a kellemes kultúrélményt kínáló vetítésről, gyorsan próbáljon meg jegyet szerezni a soron következő előadások valamelyikére.