Hírek
2020. Június 05. 13:13, péntek |
Helyi
Forrás: TEOL.hu
Felügyeletet és felzárkóztatást biztosítanak az általános iskolák
A tanév végéig, vagyis június 15-ig marad az online oktatási rend, de keddtől ismét fogadják a gyerekeket az iskolák.
Felügyeletet, illetve szükség esetén felzárkóztató foglalkozásokat biztosítanak az intézmények. A tanulók napközbeni kiscsoportos felügyeletét jelenleg négyen veszik igénybe a tamási Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskolában, reggel nyolc órától délután négy óráig. – Június huszonhatodikáig kötelesek vagyunk biztosítani a gyermekfelügyeletet, és mivel szülői szabadságok kimerülőben vannak, a nyári szünet kezdetével arra számítunk, hogy emelkedik a tanulói létszám intézményünkben. A gyermekfelügyeletet aztán felváltja az önkormányzati fenntartású nyári napközi, amely iskolánkban népszerű, és sok tanuló veszi igénybe – mondta Gasparics László intézményvezető a TEOL-nak. A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskolájában jelenleg három tanulóra felügyelnek, a gyerekek reggel nyolc órától délután két óráig vannak egyéni felzárkóztatáson, konzultációkon az iskolában. – Harmadikos, hetedikes tanulóink vannak az intézményben, egy tanár felügyeli őket. Amint több tanuló érkezik, több tanárt fogunk behívni. A vezetőség azonban mindig bent van az iskolában – mondta Orbán Renáta tagintézmény-vezető. Ismertette, június közepétől június végéig a Pécsi Egyházmegye ajánlotta fel a segítségét hittantábor szervezésére, a Tamási Tankerületi Központ általi pályázat alapján pedig nyári tábort július végén, augusztus elején tudnak rendezni. Az Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola Felsőnyéki Tagiskolájához százhuszonnégy diák tartozik, ebből tizenkettő tanuló tért vissza kedden, ismertette Simon Gábor tagiskola-vezető. Főként felsősökről van szó. Az interneten kapott feladatokat most az iskolai gépeken oldhatják meg az informatikateremben. Ha valakinek vannak elmaradásai, azokból próbál pótolni, feleltetés azonban nincs. Inkább levegőznek, játszanak a gyerekek. Kérdőíves előzetes felmérést végzett az iskola, és erre a hétre jelentkezett a legtöbb tanuló. Következő hétre már kevesebb diákra számít az intézményvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi
Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban
A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
