Hírek
2014. Január 27. 08:32, hétfő |
Helyi sport
Forrás: TKSE
Felemás évkezdés a Dámoknál
A múlt hétvégén megkezdték az idei szereplést a TKSE felnőtt csapatának játékosai is
A tavalyi évet egy jó hangulatú gála mérkőzéssel zárták a kosarasok, a 2013 perces sportrendezvény keretein belül. Ezt követően egy kis pihenés járt a fiúknak, hiszen a 2014-es tavaszi szezonban még 15 mérkőzés vár rájuk. A pihenő időszak alatt a vezetőség személyi változásokról döntött, illetve megkezdte a tárgyalásokat további játékosokkal a tamási csapatban való szereplésről.
Az eddig lejátszott két mérkőzésen egy győzelmet és egy vereséget sikerült begyűjteni. Az első találkozót január 18-án rendezték meg Kaposváron a Kaposvári Egyetem csapata ellen. Az ebben a szezonban újonc együttesről csak az elért eredményeik alapján volt sejthető, hogy a papírforma a Dámok győzelmét hozhatja. A mérkőzésre kiéhezve érkező kosaras fiúk be is igazolták ezt a papírformát és 60-72-re sikerült legyőzniük az ellenfelet. Külön pozitívumként említhető, hogy minden pályára lépő játékos pontokkal vette ki a részét a sikerből és igazi csapatjátékot produkáltak. Ötletes és szervezett játékot láthatott a közönség a tamásiaktól.
Az elért eredmény után jó előjelekkel és még jobb hangulatban utaztak a fiúk január 25-én Somogyjádra, hogy idegenben mérkőzzenek meg az örök riválissal. Sajnos a mérkőzés nem kezdődött jól a Dámoknak és már az első negyedben nagyobb hátrányba kerültek. A téli pihenő alatt az ellenfél sem tétlenkedett a játékos igazolások terén, és az eddig is erős belső pozícióra egy újabb magas és jól képzett játékost sikerült megszerezniük. A két centerjátékos együtt a csapatuk pontjainak több mint a felét tették be a közösbe és ezzel a fölénnyel nem bírtak a tamásiak. A második félidőben viszont ismét megmutatkozott az a szervezett támadójáték, amely bármelyik ellenfél ellen hasznos lehet a tamási fiúknak, ezáltal sikerült megnyerni a negyedik negyedet. Az összességében 75-54 arányban elveszített mérkőzés is igazolta, hogy jó úton jár a Tamási csapat, de még több munkára és további erősítésre van szükség.
A következő fordulót február elsején 15 órakor rendezik meg, ahol idén először, Tamásiban lépnek pályára a fiúk. Az ellenfél a Kaposvár KK csapata lesz, akit már többször sikerült legyőzni, de így is kell majd a bíztatás. Szintén ezen a napon 13 órai kezdéssel, a TKSE U16-os csapata is megkezdi az idei szereplését, tehát jó kis kosaras délutánnak nézünk elé Tamásiban, ahová minden szurkolót szeretettel várunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása

