Hírek
2021. Július 08. 15:20, csütörtök |
PR
Forrás: (x)
Ezek az autók a tolvajok kedvencei Magyarországon
A lopások száma csökkenő tendenciát mutat, de sajnos még mindig bőven akad miről beszélni.
Az elmúlt közel tíz évben drasztikusan csökkent a személyautó-lopások száma hazánkban, a 2012-es adatokhoz képest tavaly „pusztán” a korábbi öt százalékát termelték ki. Emellett a tolvajok célpontjai is sokat változtak, hiszen más cégek autói kerültek a nem túl népszerű toplista élére. Mivel a csökkenő számok ellenére is létező jelenségről van szó, az alábbiakban bemutatjuk, az utolsó rendőrségi adatok szerint mely márkák voltak a legveszélyeztetettebbek. Említésre méltó az is, hogy ezek a számok a személygépjárművek számára vonatkozik, nem az egyéb eltulajdonított járművekre.
A területi eloszlás tekintetében minden évben a főváros a környéke szerepel a legrosszabbul, hiszen a legtöbb eltulajdonított gépkocsit Budapestről, majd ezt követően Pest megyéből kötik el. Három megye viszont pozitív példaként került fel a listára, hiszen Veszprém, Zala és Békés megyében egyetlen autót sem tulajdonítottak el. A rendőrség munka a vidéki városokban könnyebben hozza meg az eredményt, azaz ott jóval nagyobb eséllyel fogják el az elkövetőket.
De nézzük, mely márkák a legnépszerűbbek a tolvajok körében. Néhány évvel ezelőtt jellemző volt az év végi összesítésekben, hogy azok az autók végeztek a lista élén, amik az importként országba hozott autós listák élén is szerepeltek. A nem túl fiatalon hazánkba érkező kocsik igénylik az alkatrészeket, amin a tolvajok készségesen segítettek is. Itt kitérünk arra, hogy amikor autót vásárlunk, miért fontos ellenőrizni a történetét. Ahhoz, hogy elkerüljük a lopott autó vásárlását, illetve a szerviztörténet ismeretének hiányában a valós árnál esetleg magasabb összeg kifizetését, illetve minden egyéb kellemetlenséget, ami egy átverésből származhat, érdemes a www.carvertical.com/hu segítségét igénybe venni.
Az előbbi tendencia fokozatosan változik, amit a következő hazai utakon futó személyautók darabszámát is figyelembe vevő felsorolás is alátámaszt. A legnépszerűbb autók Magyarországon a tolvajok körében – az utolsó erre vonatkozó adatok szerint: első helyen szerepel a Ford, második az Opel, harmadikként a Suzuki végzett, majd a Volkswagen és a Renault márkák azok, amik az első ötbe bekerültek. Ezután Mercedes-t találjuk a hatodik helyen, ezután a Peugeot, a Fiat, majd a BMW, illetve a Citroën zárják a szomorú top10-et. A korábban népszerű Audi így már nem került be az előbbiek közé, ahogy például a Toyoták és a Mazdák is egyre kevésbé keresettek az enyveskezűek körében. Sokszor elkerülhetőek lennének a lopások, hiszen az egyik leggyakoribb ok, ami leegyszerűsíti a tolvajok dolgát, hogy a tulajdonosok a gépkocsiban hagyják az indítókulcsot. Használják továbbá az okos kulcsnak nevezett megoldást is, amit diagnosztikai olvasó segítségével tudnak megvalósítani, illetve eszközük még egy jelblokkoló, amivel a GPS-t sikerül semlegesíteni, írja Vezess.hu. Az utóbbi időben sokszor nem komolyan szervezett lopásokról van szó, hanem brahiból, szórakozásból elkötött autókról, amiket unaloműzőként visznek el módosult tudatállapotban lévő fiatalok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 20. 09:24, péntek | PR
Top 5 fenntarthatósági trend 2026-ban – új korszak kezdődhet
a felgyorsuló klímaváltozás miatt az alkalmazkodás kerül fókuszba
2026. Február 17. 11:49, kedd | PR
Szintet lépett KáPé – digitális pénzügyek gyereknyelven
kiberbiztonság, digitális fizetés - új epizódokkal bővült a K&H Vigyázz, KáPé! vlog
2026. Február 13. 11:59, péntek | PR
Rekordot rekordra halmoz a K&H pénzügyi bajnoksága
több mint 16 ezer diák nevezett
2026. Február 07. 13:43, szombat | PR
Innováció nyomás alatt
Hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban? Új közvetítők teremtenek versenyhelyzetet a bankok számára

