Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2016. Október 21. 10:01, péntek | Helyi
Forrás: Tolnai Népújság; fotó: 1wallpaper.net

Ez a Tamási már nem az a Tamási…

Ez a Tamási már nem az a Tamási…

Az idei évben valami megmozdult Tamásiban. Most megint úgy mehetnek a drukkerek meccsre, hogy bárki is legyen az ellenfelük, a győzelem is benne van a pakliban.

Nagyot változott a világ az elmúlt két fordulóban a megyei I. osztályban szereplő Tamási 2009 FC-nél. Az előző idényt négy ponttal az utolsó helyen záró együttes már most felülmúlta „tavalyi” produktumát, hiszen hét találkozót követően 9 pont áll a csapat neve mellett.
Az elmúlt hétvégén Szedresen győztek 2-1-re (!), előtte pedig a Dombóvárt ütötték ki Pazar játékkal 5:0-ra (!) úgy, hogy még a vendégek sokat látott szakmai igazgatója, Bőzsöny János is elismeréssel beszélt a tamási futballjáról. Az idei évben valami megmozdult Tamásiban, s akiket kérdeztünk, egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy mindez elsősorban az új edző, Lieszkovszky József érdeme. A szakember új mentalitást, új szemléletet honosított meg, most megint úgy mehetnek a drukkerek meccsre Tamásiban, hogy bárki is legyen az ellenfelük, a győzelem is benne van a pakliban. Az újonnan érkező játékosok kivétel nélkül erősítést jelentenek, a régiek közül csak a húzóemberek maradtak meg, s úgy néz ki, hogy sikerült nagyon jól eltalálni az arányt. A gárda a két bravúr előtt is meg-megvillant már, ám a Dunaföldvár (2-2), a Kakasd (1-1) és a Kölesd (1-1) ellen valami hiányzott a győzelemhez. A tamásiak szombaton a nagy rivális Tevelt fogadják, amellyel a múltban számtalan emlékezetes összecsapást játszottak. A 2015/2016-os idényben a két találkozón 12-t lőttek a Teveliek, akik Tamásiban esélyt sem adva ellenfelüknek 4:0-ra győztek. Ilyen pályaválasztás mellett nagyon régen, 2011 novemberében nyert a Tamási, akkor 2:0-s diadalnak tapsolhattak a nézők.

Tolna Megyei Labdarúgó Bajnokság 2016/2017
Megyei I. osztály - Felnőtt 2016.10.22. (szombat) 14:00 Tamási, sportpálya
Tamási 2009 FC - Teveli Medosz SE

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi

Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél

Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.

2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi

Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából

Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi

Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban

Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.