Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2025. Október 31. 08:51, péntek | Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Évek óta körözték a nagykónyi férfit, most sikerült elfogni

Évek óta körözték a nagykónyi férfit, most sikerült elfogni

Évek óta körözték azt a 62 éves nagykónyi férfit, aki ellen négy elfogatóparancs is volt érvényben, mert börtönbe kellett volna vonulnia, de nem tette.

A tamási rendőrök először 2022-ben indítottak körözési eljárást egy Nagykónyiban élő férfi ellen, mert a bíróság börtönre ítélte őt csalás miatt. A férfi azonban megszökött az igazságszolgáltatás elől.

Azóta további három bíróság is elfogatóparancsot adott ki ellene, mert nem vonult be a rács mögé a jogerős ítélet ellenére. Az utolsó körözési eljárást idén indították a tamási rendőrök. Az ország több pontján is nyomoztak a csaló ellen, jelenleg is folyik ellene büntetőeljárás.

A tamási nyomozók információt szereztek arról, hogy a korábban külföldre szökött 62 éves férfi Magyarországra érkezett. Rögtön indultak, hogy végre elfogják kapitányságuk top körözöttjét. Figyelték a férfit, és végül október 27-én késő este csaptak le rá Magyarszéken.

A nyomozók előállították, és a kötelező adminisztrációs feladatok elvégzése után börtönbe szállították büntetése letöltésére. Most hosszú időre rács mögött marad, megkezdte a korábban kiszabott büntetések letöltését.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.