Hírek
2020. Június 08. 15:34, hétfő |
Helyi
Forrás: TEOL
Emlékfával tisztelegnek Hőgyészen
Máté Szabolcs polgármester mondott köszönetet a hőgyészi önkormányzat nevében azoknak, akik a járvány elleni védekezés első szakaszában hősiesen helytálltak.
Az ünnepélyes tiszteletadásra és emlékfaállításra a központi buszmegálló melletti zöldterületen került sor. Ahogy arról a TEOL beszámolt, a verőfényes napsütésben nagyjából ötvenen mentek el az eseményre. Máté Szabolcs rövid beszédében méltatta az egészségügyben dolgozókat, mentősöket, postásokat, bolti eladókat, a közétkeztetésben dolgozókat, rendőröket, pedagógusokat, közfoglalkoztatottakat és az idősotthonok dolgozóit. Kiemelte továbbá azokat, akik felajánlásaikkal segítették a vírus elleni védekezést (albán pékség, kínai üzlet, Településünk Jövőjéért Egyesület). Külön köszönetet mondott az önkénteseknek, akik több mint kétezer szájmaszkot varrtak, s nem feledkezett meg azokról sem, akik vállalták a csomagok házhoz szállítását, a mindennapi ügyintézést és bevásárlást a falubeli idősek számára. Zárásképp a jelenlévők piros szívekkel díszítették fel a facsemetét körülölelő kerítést, majd öt másodperces, hangos dudaszóval fejezték ki hálájukat azoknak, akik a koronavírus-járvány idején összefogtak, Hőgyészért dolgoztak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

