Hírek
2024. Március 13. 15:14, szerda | Helyi
Elkezdődött a motoros szezon
Egyre több a motoros az utakon. A rendőrség munkatársai azt kérik tőlük, készítsék fel magukat és a járműveket is a balesetmentes szezon érdekében.
Ahogy beköszöntött a tavaszias időjárás, és napról napra melegszik az idő, egyre több motoros dönt úgy, hogy előveszi a kétkerekűjét, így ilyenkor ugrásszerűen megnő az utakon a motorosok száma. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy esetükben jóval nagyobb a baleseti kockázat, mint a gépkocsi sofőröknél, hiszen nem védik őket olyan passzív biztonságtechnikai eszközök – biztonsági öv, légszák, karosszéria – mint például az autósokat. A szóvivő hozzátette, hogy a motorkerékpáros balesetek bekövetkezésének több oka is van, de a legnagyobb rizikófaktort az emberi tényezőben kell keresni. Sokszor ugyanis a motorosok a képességeiket túl-, gépük teljesítményét pedig alulbecsülik. Vezető baleseti okok évek óta a sebesség nem megfelelő megválasztása, az elsőbbségi jog meg nem adása, az irányváltoztatás szabályainak be nem tartása és a szabálytalan előzés. Emiatt is nagyon fontos, hogy néhány hónapnyi vezetés kihagyása után magukat és kétkerekű járműveiket is készítsék fel a közlekedésre. A Tolna vármegyében szolgáló motoros járőrök március 4-én megkezdték a szezont, és egy egész napos tréning során készültek fel a következő hónapok feladataira. Motorjaikat szervizelték, majd előbb a tanpályán, utána pedig a forgalomban is megtették az év első kilométereit. Arra kérik a motorosokat, hogy ők is készüljenek fel, hogy szezonjuk balesetmentes legyen. Azt tanácsolják, hogy kizárólag kifogástalan műszaki állapotú motorral induljanak útnak. Használjanak megfelelő védőfelszereléseket, és ne feledjék, a megfelelő minőségű bukósisak viselése is csökkentheti a sérülések kockázatát. Ne megszokásból, rutinból vezessenek! Mindig fokozott figyelemmel menjenek bele egy-egy előzésbe vagy kanyarodásba! Nagyon fontos, hogy minden esetben az út-, terep-, és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg sebességüket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

