Hírek
2018. November 10. 10:58, szombat |
Helyi
Forrás: OPH
Elismerésben részesült Tamási és Nagyszokoly önkormányzata
A Belügyminisztérium idén is elismerésben részesítette a közfoglalkoztatási programok végrehajtásában kiemelkedő szerepet betöltő közfoglalkoztatókat.
70 települési önkormányzat, két országos közfoglalkoztató és egy hosszabb idejű közfoglalkoztatási programot megvalósító civil szervezet kapott Start Plusz díjat a sikeres és példaértékű közfoglalkoztatási programjaik megvalósításáért.
Az elismeréseket november 6-án adták át a Belügyminisztérium színháztermében. Az átadó ünnepséget Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár nyitotta meg, majd Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár méltatta a közfoglalkoztatók munkáját.
Mint írják, Tamási város a kezdetektől aktív részt vállalt a közfoglalkoztatási programokban, annak valamennyi tevékenységi ágában érintett.
A kertészeti, mezőgazdasági termelő tevékenység mellett az állattartást és az ahhoz kapcsolódó mezőgazdasági termelő tevékenységet is magas szintre fejlesztették.
Idén ötödik alkalommal közreműködtek a Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Konferencia szervezésében és lebonyolításában. Tamási polgármesterének, Porga Ferencnek célja, hogy a felhalmozott tapasztalat, tudás a jövőben is a település javát, fejlődését szolgálja és a közfoglalkoztatási programok keretében létrehozott értékek helyben maradjanak.
Nagyszokoly település programjaiban a mezőgazdasági jellegű közfoglalkoztatás keretében a termelő és feldolgozó tevékenység került előtérbe.
A járásban egyedüli településként működtet tészta tésztakészítő üzemet, valamint foglalkozik savanyítással, tartósítással és állattartással.
Utóbbi tevékenysége során a tésztaüzem alapanyaga érdekében történik a gazdálkodás. 2016 - ban létrehozta a Szokolyi Sólyom Termelő, Feldolgozó és Értékesítő Szociális Szövetkezetet, így erősítve a piacra jutást és az önfenntartást.
A település polgármestere, Bors Bálint a termelés magasabb szintre emelését, a helyiek munkához jutását, a termelőkapacitások növelését és a megtermelt javak piacra jutásának elősegítését tartja szem előtt.
Az idei díjazottak 10 millió forint támogatásban részesülnek a Belügyminisztériumtól, amit meglévő programjaik továbbfejlesztésére, tevékenységükhöz kapcsolódó eszközök, alapanyagok beszerzésére, illetve a közfoglalkoztatási programok működését segítő szolgáltatások finanszírozására fordíthatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

