Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2024. Március 27. 12:52, szerda | Helyi

Egyedülálló beruházást terveznek Tamásiban

Egyedülálló beruházást terveznek Tamásiban

Jelentős energia megtakarítás lesz az eredménye Tamási város önkormányzatának legújabb, az országban egyedülálló beruházásának.

A projekt megvalósulása után új időszámítás kezdődhet a város számára energetikai, gazdasági és fenntarthatósági szempontból.

Tamásiban a geotermikus fűtőrendszer első eleme kilenc éve kezdte meg működését. Azóta többször is fejlesztették, most pedig - az országban egyedüliként – újabb mérföldkőhöz érkeztek. Széles András, a város alpolgármestere arról számolt be, hogy a végső cél az, hogy az itt helyben fellehető erőforrásokat a lehető leghatékonyabban kihasználva, a geotermikus energia segítségével a város áram, illetve hőtermelési volumenjét megtízszerezzék a jelenlegihez képest. - Most a beépített kapacitásaink összemennyisége a csak és kizárólag hőenergiára képes rendszert alapul véve 2,6 megawattnyi – ismertette az alpolgármester. - Ennek a tízszeresét leszünk képesek hőben megtermelni, és azt is egy olyan hőből, amit már az áramtermelés után fennmaradó termálvízből nyerünk ki. Ez azt jelenti, hogy ennek a városnak, ha ezek a projektek befejeződnek, az összes nagy fogyasztóját mind hőben, mind villamosenergia termelésben el tudjuk látni. Ezt az egész rendszert az úgynevezett energiaközösség rendszerébe illesztve olyan embereket is ki tudunk majd szolgálni, akiknek semmifajta megújuló energiájuk nincs, tehát nincs napelem a házuk tetején, nincs hőszivattyújuk, ám mégis be tudnak majd kapcsolódni akár kedvezményes áron lévő fogyasztóként a rendszerbe. Az energiaközösségek eddig mindig villamosenergia közösségként voltak emlegetve, de ha jobban belegondolunk, akkor kialakulhat egy hőközösségi rendszer is. Különböző üzemekben most is kinyerhető a hő, hiszen vannak technológiák, melyekkel kialakul egyfajta hőfelesleg, és azt a beruházás után el tudjuk egy másik közösség tagjához vinni. Ennek az alapja lehet az a mélykutas geotermikus áram-, illetve hőtermelő rendszer, aminek az első lépcsőjén túl vagyunk, a következő pedig folyamatban van. A kutatási engedély rendelkezésre áll, a kútfúrási tervdokumentációnak az elkészítése folyik, és partnerünk lesz az Energiaügyi Minisztérium abban, hogy egy kísérleti projektként ezt menedzselhessük. Ilyen fejlesztés Magyarországon egyelőre még nincs, a világ számos táján viszont dolgoznak ezekkel a rendszerekkel.
Február utolsó napjaiban Lantos Csaba energiaügyi miniszter tett látogatást Tamásiban, mely során kiemelt figyelmet szentelt a város energiastratégiájának. - Tamásiban az elmúlt 9 évben rendkívül sok dolog történt energia ügyekben, amely mintaértékű, és más hasonló méretű, sőt még adott esetben kisebb, nagyobb településeknek is jó például szolgál – fogalmazott a miniszter. - Itt megvalósult egy olyan távfűtési rendszer földhő használatával, amely példaértékű. Erősen gondolkodik a település azon, hogy egy más fajta energiaközösséget hozzon létre, ennek még vannak jogszabályi korlátjai, ezekről beszélgettünk mostani látogatásom során. Az elmúlt egy évben ötven új geotermikus kutatás, fúrási engedélyt adtunk ki, ebből mindösszesen egy az, amit egy önkormányzat nyert el, méghozzá Tamásié, és ezt mintaértékűnek tekintem.
A városvezetők most olyan fejlesztések megvalósításán dolgoznak, amelyben egyre több szereplő bevonásával egyre nagyobb volumenű energia képezhető. Ez előnyös lesz mind a lakosság, mind a gazdaság, mind pedig a város egészére nézve.

Címkék: Tamási, tolna

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi

Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban

Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi

Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar

A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!

2026. Február 12. 10:01, csütörtök | Helyi

„Biztonságos számlára” utaltattak a csalók közel kétmilliót egy tamási nővel

A napokban tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon az a helyi nő, akit telefonon keresett meg egy ismeretlen, aki banki ügyintézőnek adta ki magát.

2026. Február 09. 20:07, hétfő | Helyi

Fellökte egy autós a szabálytalan kerékpárost Tamásiban

Február 6-án, pénteken röviddel kilenc óra előtt Tamásiban történt egy sérüléses baleset.