Hírek
2017. Szeptember 22. 08:53, péntek |
Helyi
Forrás: fotó: 24. hu
Egy győzelem, egy vereség a mérleg eddig
Az elmúlt hétvégén Dunaújvárosban rendezték meg az Országos Fiú Serdülő bajnokság alapszakaszának 1. fordulóját.
A szombati mérkőzések előtti napokban még a csapat utazása is kérdésessé vált, mert betegség és sérülés miatt több játékosra sem számíthatott Madarász András edző. Szerencsére minden követ megmozgatva 9 játékossal mégiscsak a Tamási Dámok részvételével zajlott a forduló.
- Az első megvívott mérkőzésen csak a ritmus felvétele lehetett a cél, mert a Kaposvár KK csapata szemlátomást nagyobb játékerőt és tudást képviselt. Pihenő nélkül kellett elkezdeni a második találkozó a hazai pályán játszó Dunaújvárosi Sárkányok ellen. Végig izgalmas mérkőzésen fej fej mellett haladtak az együttesek, de a végjáték csapatunknak sikerült jobban, így két pontos siker született. Minden pályára lépő játékos maximális elismerés illeti és külön köszönet azoknak akik betegen illetve sérülten is vállalták a játékot ezzel bizonyítva elkötelezettségüket a csapat iránt - értékelt Madarász András.
Eredmények:
Kaposvári KK-Tamási Dámok
48-25
Varga Balázs (-), Bakonyi Csaba (-), Ribányi Márton (4), Szakács Máté (8), Gácsi Szilárd (6/3), Weinreich Kristóf (2), Gulyás András (3), Márkus Krisztián (2), Ribányi Lőrinc (-)
Tamási Dámok-Dunaújvárosi Sárkányok
50-48
Varga Balázs (-), Bakonyi Csaba (-), Ribányi Márton (4), Szakács Máté (14/3), Gácsi Szilárd (16), Weinreich Kristóf (8), Gulyás András (2), Márkus Krisztián (6), Ribányi Lőrinc (-)
Gratulálunk a fiúknak!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

