Hírek
2016. Október 27. 09:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: TT
Dr. Tóth Tamásra emlékezünk
Gyászol a tamási rendelőintézet, az orvosi szakma és nagyon sok beteg: a közelmúltban, rövid szenvedés után a szekszárdi kórházban elhunyt dr. Tóth Tamás belgyógyász-kardiológus főorvos.
A súlyos műtéteken átesettek sokszor második szülőként tekintenek az orvosukra. Így vagyok én is a főorvos úrral kapcsolatban. A pincehelyi kórházban kilenc évvel ezelőtt, hétfői ügyletes napján a kórteremben leleteimre pillantva szinte azonnal megállapította a színinfarktusomat, amelyet a kórházba beküldő tamási ügyeletes orvos, s a napok óta a kezelésemet végző kórházi szakorvos is „csupán” ritmuszavarnak vélt. Úgy érzem ma is, hogy az ő azonnali szakmai tudásának, az azonnali intézkedésének köszönhetem, hogy élve, később gyógyultan távozhattam a kórházi kezelések után.
Nem volt hibátlan ember ő sem, néha a betegekhez való modora hagyott némi kívánni valót maga után, de szakmai tudása vitathatatlan volt, amelyet még nyugdíjas éveiben is fejlesztett a képzéseken, orvosi konferenciákon. A rendelőintézeten kívül is rendelt, többen fordultunk hozzá tanácsért az utcán találkozva. Néha ő szólított meg bennünket, s egy korábbi beszélgetésünkre hivatkozva mondta el véleményét, amely találkozást mi már el is felejtettünk. Betegnek sosem láttuk, a nagy hidegekben is kigombolt kabátban, fején a jellegzetes vadászkalapot viselve sétált komótosan. Neveltetéséből és jelleméből adódóan a világot felfedező, mindenre kíváncsi, egy helyen sokáig nehezen maradó emberként élt. Szabadidejében sokat utazott - akár egyedül is - Pécsre, Budapestre, Balatonfüredre, és bejárta szinte egész Európát.
Most, halála után szembesültünk azzal, hogy, hogy milyen keveset tudunk a személyéről. A távoli hozzátartozóktól tudtuk meg, hogy 1942. május 26-án, Kisújszálláson született. Gyönkön járt gimnáziumba, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetem 1967-es elvégzése után került a Dunaújvárosi Kórház belgyógyászatára. A tanulóévek során Fejér megye akkori bányászfalvaiban (Balinka, Bodajk) körzeti orvosként is praktizált. Belgyógyász szakvizsgájának megvédését követően, 1972. táján a balatonfüredi szívkórház szakorvosa lett, ahol a kardiológiai területen mélyítette el elméleti és gyakorlati tudását. 1985-ben, az akkor nyíló tamási rendelőintézetben kapott szakorvosi állást, itt dolgozott később nyugdíjasként is, egészen haláláig. A szeptember 5-i rendelésére váró kollégái törték rá lakását, s került Szekszárdra, ahol sajnos néhány nap múlva elhunyt.
A tamási kollégái, betegi és tisztelői a tamási temető ravatalozójában vehettek tőle búcsút. Hamvait szülei komlói kriptájába helyezték végső nyugalomra.
Örményi János
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

