Hírek
2013. Május 25. 08:18, szombat |
Helyi sport
Forrás: Bachmann Béla
Dél-dunántúli régiós verseny
A Tamási KSE súlyemelő nevelő és tehetséggondozó szakosztálya május 18-án a Pécsett megrendezett régiós viadalon vett részt
Születtek kiváló egyéni eredmények, voltak kevésbé örömteli gyakorlatok is, de a tamási fiatalok ismét bizonyították, hogy tudnak küzdeni, ha kell. A továbbiakban folytatják a felkészülést, terveznek nyári edzőtáborokat is a SPORT XXI nevelő program támogatásával. Jelentkezhetnek azok a 8-12 éves fiatalok is, akik nem tagjai még a szakosztálynak, de részt vennének az általános sportági alapok elsajátításában (atlétikus elemek, ízületi flexibilitás). A sportág tavaly került be a SPORT XXI pedagógiai-nevelő programba, mely új lehetőségeket biztosít a tehetségek megtalálása és a sportágban tartás terén, a program kapcsolódik a Magyar Súlyemelő Szövetség Utánpótlás nevelés, fejlesztés 2011-2016 programjához. - A szakosztály három tehetséges fiatal sportolójának edzőtábori felkészülését a Héraklész utánpótlás program támogatja, és ha az edzéskörülményeink javulnak, eredményességben még előrébb tartunk, nem az egyik, de a legeredményesebb sportág lehet Tamásiban a súlyemelés, mert hisszük, hogy a sport pedagógiai érték teremtő hatása felbecsülhetetlen - mondta Bachamnn Béla, edző.
Eredmények: 10-12 éves korosztályban Orsós Richárd szakítás 32 kg, lökés 42 kg (ö: 74 kg) I., 13-15 évesek serd. korosztályában Bartucz Máté szak. 60 kg, lök. 80 kg (ö: 140 kg) I., 16-17 évesek ifjúsági korosztályában Borbély Gergő szak. 65 kg, lök. 86 kg új egyéni csúcs (ö: 151 kg) I., Orsós István szakítás 105 kg, lökés 140 kg (ö: 245 kg) I., új egyéni csúcs, összetettben junior I. osztályú minősítés.
Következő versenyek: június 7-8-án az Országos UP Tehetségkutató Budapesten, június 22-én a kihagyhatatlan Ireg Kupa, a következő héten az Ifjúsági Országos Bajnokság június 28-29-én, Tatabányán.
Eredményes felkészülést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Életmód
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és Badacsony között - közölte a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. a honlapján.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

