Hírek
2018. Április 05. 09:30, csütörtök | Helyi
Csökkent az álláskeresők száma Tolna megyében
A hátrányosabb helyzetű Dombóvár és Tamási térségben 7-8 százalék körül alakul az álláskeresők aránya.
Míg tavaly a nyilvántartott álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 8 százalék körül volt, addig idén már 6 százalék alatt van – hangsúlyozta Gonda Ádám, a Tolna Megyei Kormányhivatal, Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője az orientpressnek. Mint azt Gonda Ádám kifejtette, Tolna megye keleti fele - Paks, Bonyhád, Szekszárd járás területe - gazdaságilag fejlettebb régiónak számít, ezért itt jellemzően 5,5 -6 százalék körüli az álláskeresők aránya, de Bonyhádon például csak 4 százalék. A hátrányosabb helyzetű Dombóvár és Tamási térségben 7-8 százalék körül alakul az álláskeresők aránya. Az álláskeresők 50 százalékát az alapfokú iskolai végzettséggel (8 általános) vagy azzal sem rendelkezők teszik ki, a szakképzettséggel vagy középfokú végzettséggel rendelkezők aránya 27, az érettségizetteké 20, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké pedig 3,2 százalék – tette hozzá a főosztályvezető. A szakember arra is kitért, hogy decemberben a kormányhivatal nyilvántartásában 5.729 álláskereső szerepelt, ebből a legfeljebb 25 éves pályakezdők aránya 17,6 százalék, ami megyei szinten 1000 főt jelent. Tolna megyében hiányszakmának számít a kőműves, a festő, a forgácsoló, a hegesztő és a vízszerelő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

