Hírek
2013. Augusztus 05. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Csángó Fesztivál kezdődik kedden Jászberényben
Összesen mintegy 50 kulturális esemény, kereken 700 hazai és külföldi zenés-táncos közreműködő, 20 zenekar, valamint 20 hagyományőrző csapat fellépése szerepel a kedden kezdődő jászberényi Csángó Fesztivál programjában.
Az egymást váltó népzenei koncertek és folklórműsorok gazdag kínálatát a hazai fellépők mellett panamai, indonéz, török, lengyel és grúz együttes vendégjátéka is színesíti. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye pedig csütörtökön lesz, amikor Lélekképek címmel a 25 éves Csík Zenekar és Presser Gábor közösen ad koncertet - mondta el Láng D. István, a fesztivál sajtófelelőse az MTI-nek.
A nyitó napon Nagyszüleink hagyatéka címmel jászsági szokásokból és táncokból ad ízelítőt a Jászberényi Hagyományőrző Együttes, majd a Csángó Fesztivál zászlajának ünnepélyes felvonásával kezdetét veszi a látványos és szórakoztató kavalkád.
A vasárnapig tartó fesztivál további napjain fellép többek között a BaHoRka énekegyüttes, a Zagyva Banda és a Besh O drom, láthatók és hallhatók majd a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő kategóriagyőztesei, valamint a rendezvény főszervezője, a Jászság Népi Együttes is.
A gyerek- és családi programok mellett moldvai, gyimesi, erdélyi, felvidéki hagyományőrzők, pálinka- és bormustra, szentmise, gasztronómiai különlegességek és tűzijáték várja a városlakókat és a Jászság központi településére látogatókat.
A Csángó Fesztivál főszereplői a moldvai, gyimesi csángók, akik Somoskáról és Klézséről, Lészpedről, Bogdánfalváról, Trunkról, valamint Gyimesbükkről érkeznek. Az erdélyi, felvidéki, magyarországi csángók autentikus táncait, énekeit bemutató hagyományőrzők pedig olyan kistelepülésekről jönnek, mint Méra, Györgyfalva, Balázstelke, Magyarsülye, Szépkenyerűszentmárton, Magyarpalatka, Szásznagyvesszős, Nyárádselye, Magyarborzás, Ördöngősfüzes, Mezőkölpény, Nagyecsed, Magyarbőd.
A rendezvény hagyományos programelemeként szombaton a hetedik magyar-magyar konferenciát tartják, amelynek részvevői ezúttal a székely magyarság múltjával, jelenével és jövőjével foglalkoznak.
Ugyancsak a fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes megújult székházában vasárnap kezdődő nemzetközi táncház- és zenésztábor, amelynek táncos kedvű lakói magyarbődi, bonchidai és bálványoscsabai táncokat tanulhatnak, míg kezdő és haladó zenészei Bonchida, Magyarpalatka, Vajdaszentivány és Kalotaszeg zenei világával ismerkedhetnek.
Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 12:00, péntek | Belföld
Gajdos László: nem érkezik több azbeszt tartalmú kőzet Ausztriából
Péntektől leállítja az azbeszt tartalmú kőzet Magyarországra irányuló értékesítését az osztrák cég - közölte az élő környezetért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2026. Május 22. 09:00, péntek | Belföld
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén
Napos, száraz, nyáriasan meleg idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén, a csúcshőmérséklet a 30 Celsius-fokot is megközelítheti. A szél többfelé lesz élénk, olykor erős
2026. Május 22. 07:10, péntek | Belföld
Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról
2026. Május 21. 15:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: újjáépül a lengyel-magyar barátság a közlekedésben is
Újjáépítik a lengyel-magyar barátságot a közlekedésben is - írta közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter szerdán, miután tárgyalt Dariusz Klimczak lengyel infrastruktúráért felelős miniszterrel.

