Hírek
2018. Június 22. 05:01, péntek |
Belföld
Forrás: mti/MTI Fotó: Kovács Tamás
Budapest és London között indít járatot a LOT

Budapest és London között nyit új járatot jövőre a LOT lengyel légitársaság - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.
Az Embraer E190-es repülőgéptípussal üzemelő járat először február 18-án száll fel Budapestről, és a London központjától 6 mérföldre lévő London City Nemzetközi Repülőtérre közlekedik majd naponta kétszer, reggel és délután.
Szijjártó Péter a járat bejelentésekor tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az új világgazdasági környezetben a kapcsolatoknak a korábbinál fontosabb szerepük van, ezért kiemelt jelentőségű az új repülőjárat indulása. Hozzátette: folyamatosan tárgyalnak a LOT-tal annak érdekében, hogy leküzdjék a magyar nemzeti légitársaság hiányából fakadó versenyhátrányt.
Szijjártó Péter elmondása szerint Magyarországon 51 ezer embert foglalkoztatnak brit vállalatok, a kétoldalú kereskedelem értéke eléri az évi 6 milliárd eurót. Az új járat jelentősen könnyíti majd az üzleti kapcsolattartást a két ország között, ez hozzájárul ahhoz is, hogy a britek unióból való kilépése után Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai a lehető legszorosabbak legyenek - mondta.
Rafal Milczarski azt hangsúlyozta, hogy a járatot teljesítő két repülőgép a budapesti bázisra kerül, és 2019-től magyar pilótákat is szeretnének alkalmazni.
Megjegyezte, hogy folyamatosan elemzik és figyelik a magyar piacot, az eddigi tapasztalataik nagyon kedvezőek.
Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója arról beszélt, hogy 2017-ben a repülőtéren kiszolgált 13 millió utas 15 százaléka utazott az Egyesült Királyságba, 12 százaléka pedig Londonba, ez a legnépszerűbb úti cél Budapestről. Az új járat elindulásával a magyar fővárosból több járat közlekedik majd Londonba, mint Bécsből vagy Prágából - tette hozzá.
A London City Nemzetközi Repülőtér (LCY) a Temze partján épült 1987-ben, egyetlen 1,5 kilométeres futópályával üzemel, ezért, és a zajszennyezési előírások miatt forgalma korlátozott. A legnagyobb típus, amelyet fogadni tud, a Bombardier CS100-as regionális, sugárhajtású repülőgépe. A légikikötőt tavaly 4,5 millió utas használta, többségük üzleti utazó volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
2025. Április 13. 11:10, vasárnap | Belföld
NAV: közeleg a gépjárműadó befizetésének határideje
Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan - közölte az MTI-vel vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. Április 13. 10:38, vasárnap | Belföld
Bemutatták a MOHU új fesztiválautomatáját a budapesti Vivicittá futóversenyen
A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen - közölte a cég kommunikációjáért felelős ügynökség szombaton az MTI-vel.
2025. Április 12. 07:42, szombat | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.