Hírek
2016. November 13. 22:00, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Brazil Nagydíj - Hamilton nyerte a kaotikus futamot, Rosberg második
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a kétszer félbeszakított vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat, amelyen a vb-pontversenyben vezető csapattársa, Nico Rosberg második lett.
A 31 éves Hamilton korábban még soha nem diadalmaskodott ezen a pályán, és ez volt az idei kilencedik, pályafutása során pedig már az 52. futamgyőzelme, amellyel 12 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben Rosberggel szemben. A vb-cím sorsa így az utolsó, Abu-Dzabiban sorra kerülő versenyen dől majd el.
Az esőben lezajlott Brazil Nagydíjon a kiemelkedő teljesítményt nyújtó holland Max Verstappen, a Red Bull 19 éves pilótája ért célba harmadikként.
A nagy esőben nedvessé és csúszóssá vált aszfalt miatt a versenybíróság 10 perccel elhalasztotta a rajt időpontját, és a mezőny a biztonsági autó mögött kezdte meg a körözést.
A Safety Car a hetedik kör végén hagyta el a pályát, a pole pozícióból induló Hamilton az élen maradt, Rosberg követte, Verstappen pedig azonnal megelőzte a harmadik helyről rajtoló Kimi Räikkönent (Ferrari).
A bátrabb pilóták a 9-10. körben feltetették a felszáradó pályára alkalmas gumikat, de a mezőny fele maradt a nedves aszfalton használatos abroncsoknál. A 13. körben Marcus Ericsson (Sauber) a célegyenesre fordulva megcsúszott és a falnak csapódott, a versenybíróság pedig a műszaki mentés idejére a pályára küldte a biztonsági autót. Az élen Hamilton haladt, mögötte Rosberg és Räikkönen száguldott, Verstappen visszaesett negyediknek, mert Ericsson balesete után azonnal behajtott a boxba kerékcserére.
Az újraindítást követően aztán Räikkönen szenvedett látványos balesetet a célegyenesben, a futamot pedig ezután piros zászlóval félbeszakították.
A folytatás valamivel több mint 20 perc szünet után következett, de a mezőny a biztonsági autó mögött tudott csak haladni, és néhány kör elteltével ismét a piros zászlót lengették, azaz újra leállították a versenyt. Tették ezt annak ellenére, hogy a közvetítésben bejátszott rádiós párbeszédek tanúsága szerint Hamilton és Verstappen is azt mondta, a pálya alkalmas a versenyzésre.
Ismét 20 perc telt el, majd a biztonsági autó mögött újfent a pályára hajtott a mezőny, amelyet egy kör után elengedett a Safety Car. Az élen Hamilton maradt, Verstappen azonban megelőzte Rosberget és feljött a második helyre, ekkor 38 kör volt hátra az eredeti versenytávból.
A 48. körben a szezon végén visszavonuló, így utolsó hazai futamát teljesítő Felipe Massa (Williams) a célegyenes elején megcsúszott és a falba csapódott, ezért a biztonsági autó ismét a pályára hajtott. Ekkor Hamilton, Rosberg, Sergio Perez (Force India) volt az első három sorrendje, mivel Verstappen korábban kiállt kereket cserélni, és visszacsúszott az ötödik helyre.
A Safety Car 16 körrel a leintés előtt engedte útjára ismét a mezőnyt, Verstappen ismét a boxba hajtott, és a 16. pozícióban tért vissza a mezőnybe, majd a hajrában valóságos egyszemélyes show-t bemutatva a harmadik helyig küzdötte fel magát.
A brazil Felipe Nasr kilencedik lett, ezzel megszerezte a Sauber első idei vb-pontjait.
A vb két hét múlva, az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 31. 08:00, péntek | Sport
Megcsinálta a Ferencváros! Továbbjutott az Európa Ligában
Látványos gólok és kiváló hangulat jellemezte a Fradi hazai mérkőzését, amelyen 4:3-ra győzte le holland ellenfelét.
2025. Január 31. 07:52, péntek | Sport
Marco Rossi: megvan a lehetőségünk, hogy sikerrel járjunk a törökök ellen
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának megvan a lehetősége arra, hogy sikerrel vegye a Törökország elleni osztályozós párharcot márciusban a Nemzetek Ligájában.
2025. Január 30. 08:32, csütörtök | Sport
Egy pont mindenképpen kellene a Ferencvárosnak az Alkmaar ellen
2025. Január 29. 07:51, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai nincs ott a Liverpool szerdai meccskeretében
Szoboszlai Dominik - több más kulcsjátékossal együtt - nem utazik el Eindhovenbe a Liverpool utolsó alapszakasz-mérkőzésére a labdarúgó Bajnokok Ligájában.