Hírek
2017. Október 13. 09:09, péntek |
Helyi
Forrás: BVLC
Bonyháddal csapnak össze a tamásiak a hétvégén
A hazaiak eddigi hét mérkőzésükön 9 pontot szereztek, mellyel a tabella hetedik helyén állnak, viszont egyszer sem szenvedtek vereséget.
Szombaton a Tamási 2009 FC gárdájánál a Bonyhád VLC csapata vendégeskedik. A tamásiak eddigi hét mérkőzésükön 9 pontot szereztek, mellyel a tabella hetedik helyén állnak, viszont egyszer sem szenvedett vereséget Horváth Lajos csapata. Eddigi összecsapásaikon egyedül az Őcsény csapatát sikerült két vállra fektetniük, emellé hat (!) döntetlen párosul; a Majos, a Dunaföldvár, a Bátaszék, a Szedres, a Tevel és a Nagymányok ellen egy pontot gyűjtöttek Szekeresék. A sárga-kékek leggólerősebb játékosa az a Jammeh Haruna, aki az NB I-es Kaposvár színeiben majd' 70 első osztályú mérkőzésen lépett pályára; az idei pontvadászat során 10 találatnál jár.
A Bonyhád jó szériája a Szedres ellen sem tört meg, rendkívül magabiztosan zsebelték be a három pontot Lacza József csapata ellen. Bár gárdájukból többen is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódnak, nem lehet kérdés, hogy Tamásiba is a három pont begyűjtéséért utaznak.
A szombati összecsapás játékvezetője Kiss Gergely lesz, őt Horváth József és Kapéter Jordána segítik majd.
2017. 10. 14. 14:30. (Tamási 2009 FC Sporttelepe):
Tamási 2009 FC - Bonyhád VLC
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

