Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2016. Március 07. 09:16, hétfő | Helyi sport
Forrás: borsonline.hu

Bennmaradás a célja a focicsapatnak

Bennmaradás a célja a focicsapatnak

Az edzőt és a focisták zömét is lecserélték az eddig csak a vereségeket halmozó Tamási FC-nél.

Bár azt túlzás lenne állítani, hogy ők Magyarország legrosszabb focicsapata, de az kétségtelen, hogy a legalsóbb amatőr bajnokságoktól egészen a profi élvonalig, a Tamási 2009 FC produkálta a legpocsékabb őszi szezont a felnőtt együttesek közül - írja a borsonline.hu.

Ahogy a klubnál fogalmaznak, az elmúlt fél évben a túlélés volt a cél. Nos, a nyáron hetedik születésnapját ünneplő gárda valóban haldoklik, 14 fordulót követően – amely alatt nemhogy győzelmet, de döntetlent sem ért el –4 pontjával a Tolna megyei első osztály utolsó helyén áll.

– 2015 ősze nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Létszámhiány miatt többször ifik, illetve „öreg rókák” játszottak, hogy meglegyen a kezdő. Edzések szinte nem is voltak, egyszer pedig a csapat el sem tudott utazni a vendégmérkőzésre – értékelt Jarmalov Rezső elnök.

Többek között emiatt ment mínuszba a klub, már ami a pontokat illeti. Ám becsületükre legyen mondva, hiába kaptak 92 gólt, és lőttek csupán kilencet a fél szezon alatt, egy kivétellel mindig emelt fővel álltak ki a sokkal esélyesebb ellenfelek ellen.

Egyébként Tamási korábban kétszer is ötödik lett a megye I-ben. S bár most a bennmaradást érő hely is 13 pontra van, a kiesés meg sem fordul a fejükben. Újjáélesztenék az elmúlt hónapokban élethalálharcot vívó csapatot.

– Célunk, hogy a bent maradást érő pozíciót elfoglaljuk – mondta a Borsnak Győry Csaba, a csapat újonnan kinevezett vezetőedzője.

– Összesen tizenkét, többek között a Siófok és a Videoton utánpótlásában pallérozódó játékos érkezett. Illetve egy korábbi NB I-es labdarúgónk is lett. A téli edzéseken elsődlegesen újra kellett építeni a focisták ősszel lerombolt önbizalmát, a szakmai munkát pedig a nulláról kezdtük.

A felvirágoztatás érdekében rendezték az egyesület anyagi helyzetét az önkormányzattal, és a jövőben több helyi vállalkozó szponzorálja majd a csapatot.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 21. 17:00, csütörtök | Életmód

Június 20-án rendezik meg a Múzeumok éjszakáját

Június 20-án rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, az ország legnagyobb kulturális eseményének idei nagykövete Mautner Zsófia gasztronómiai szakíró, kiemelt városa pedig Sopron lesz.

2026. Május 21. 16:00, csütörtök | Külföld

Szerb elnök: nem mennek jól a tárgyalások a Mollal

Nem haladnak jól a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a szerb kormány között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek megvásárlásáról - közölte a szerb köztársasági elnök szerdai sajtótájékoztatóján.

2026. Május 21. 15:00, csütörtök | Belföld

Vitézy Dávid: újjáépül a lengyel-magyar barátság a közlekedésben is

Újjáépítik a lengyel-magyar barátságot a közlekedésben is - írta közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter szerdán, miután tárgyalt Dariusz Klimczak lengyel infrastruktúráért felelős miniszterrel.