Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2012. Április 30. 07:01, hétfő | Belföld
Forrás: OrientPress

Bejött az új matricastratégia

Bejött az új matricastratégia

Bejött az új matricarendszer az Állami Autópálya Kezelőnek. Igaz, kevesebb vignettát adtak el, de mivel azok drágábbak lettek, így pozitív eredményt hozott az első három hónap.

Év elejétől már nem árusítanak négynapos matricákat, helyükbe a 10 napos, heti matrica lépett. Tavaly 45 milliárd forint volt a matricák utáni bevétel, idén már nagyobb bevételre számítanak.

Béni Gyöngyi, az Állami Autópálya kezelő Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta a Gazdasági Rádiónak, mindez azzal magyarázható, hogy év elején egy 7,5 százalékos áremelés volt, illetve, hogy a négy napos matrica megszüntetésével átrendeződtek az utazási szokások, abban az értelemben, hogy aki eddig a négy napos matricát használta az most áttért a heti matricára. Heti matricából tavaly az első három hónapban mintegy 212 ezer darab fogyott, ez már az idei első negyedévben másfél millióra nőtt. Béni Gyöngyi azt is elmondta, hogy a kamionforgalom igen erőteljes, ez a matrica eladásból is kiderült , hiszen a tavalyi hasonló időszakhoz képest a D3-D4-es kategóriában megvett matricák darabja 11 százalékkal nőtt.

Béni Gyöngyi szerint az elektronikus útdíj bevezetése kitűnő alternatíva lesz a matrica mellett, egyelőre a 3,5 tonna fölötti gépjárművekre lesz kötelező, de kitűnő alternatívát fog adni azoknak, akik rövid vagy hosszú távon használják az autópályát.

OrientPress Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését

Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.

2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.

2026. Február 25. 09:07, szerda | Belföld

Február 26-án indulhat újra a kőolajszállítás

2026. Február 25. 09:00, szerda | Belföld

A Medián szerint nyílik az olló a két nagy párt között

Jelentős előnyt mér a Tisza Pártnak a Fidesz–KDNP-vel szemben a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása – számolt be róla a HVG.