Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2016. Október 06. 08:20, csütörtök | Helyi
Forrás: police.hu

Beismerő vallomást tett a fiú

Beismerő vallomást tett a fiú

Visszakapta a sértett a Tamásiban eltulajdonított kerékpárját.

A Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - tudtuk meg Molnár Ágnestől, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Az elkövető a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. február 11-én este és február 14-én 12 óra közötti időben bement egy tamási lépcsőházba, majd egy lakattal lezárt pincerészből eltulajdonított egy kerékpárt, valamint egy létrát.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 21 éves helyi férfit. A fiatalembert gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A terhelt az eljárás során szabadlábon védekezhet. A rendőrök az eltulajdonított kerékpárt megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták a sértettnek.

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek a napokban átadták.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.