Hírek
2017. Június 10. 21:55, szombat | Helyi
Behúzta az első helyet a Csütörtök 10 csapata
A XI. Trófea Vadgasztronómiai Fesztiválon rendezett főzőversenyen 33 társaság főztje jutott el a zsűri asztaláig.
A zsűri elnöke Kovács János, Venesz-díjas mesterszakács volt, tagjai pedig Csíki Sándor, gasztronómiai szakíró, tanácsadó, Dombai Gyula, a szekszárdi Ínyenc főzőklub elnöke és Gerván Kázmérné, a Vályi Péter Szakképző Iskola nyugalmazott igazgató helyettese voltak, a civil zsűritag szerepét idén Réz József tölthette be. A különdíjat Dobos József vette át, aki vörösboros vaddisznópörköltet készített burgonya gyűrűkkel, a harmadik helyezést Sáfrány Attila vaddisznóból készült babgulyása érdemelte ki. Szabó Stefánia vaddisznópörköltjével a másodiknak járó díjat vehette át, míg az idei főzőverseny győztes ételét a Tamási Rádió Csütörtök 10 című műsorának stábja készítette, szakácsuk Széles András alpolgármester volt, aki konfitált szarvas combot készített vadászmártással. – Már a megvalósítás is dicséretes ilyen körülmények között – emelte ki a győztes ételről beszélve Kovács János, a zsűri elnöke. – A knédli, a mártás és a hús nagyon együtt voltak, az étel íz világában nem volt semmi mesterkélt, sőt, a tálalásra, a megjelenítésre is nagyon figyelt a csapat. A savanykás íz pont annyira volt savanykás, amennyire kellett, ugyanez igaz volt az édesre is, szóval nagyon ízletes ételt készítettek, a megvalósítása pedig nagyon összetett munka volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

