Hírek
2012. Május 31. 14:19, csütörtök |
Sport
Forrás: BoxingONE
Becsület és sportszerűség

A BoxingONE Championship 2012-es tavaszi szezonjából már csak egy mérkőzés van hátra: június 2-án, szombaton 18 órától a „Debrecen Thunders" a szlovákiai „Komárno Sharks" együttesét fogadja a Debrecen Plázában.
A hajdúságiak szezonbeli második győzelmükre hajtanak szombaton. Nem lesz könnyű dolguk a debreceni srácoknak, a már szinte bajnoknak tekinthető, több magyar válogatottat is felvonultató felvidéki Komárno erős ellenfél.
„A becsület és a sportszerűség azonban kötelez” - fogalmazott Deél István vezetőedző, aki most is győzelmet vár csapatától. A Debrecen csapatában szombaton is többségében saját nevelésű fiatalok kapnak helyet a jól ismert, igazi erősítést jelentő légiósok mellett.
A révkomáromiak ez alkalommal is bombaerős csapattal lépnek ringbe, hiszen soraik között tudhatják Nagy Krisztiánt (56 kg), Klasz Árpádot (69kg), Darmos Józsefet (91 kg) és a két olimpikont, Káté Gyulát (64 kg) és Harcsa Zoltánt (75 kg). Hogy teljes legyen a magyar olimpikonok listája, Varga Miklós (60 kg) a „Debrecen Thunders” csapatát erősíti.
A várható párosítások
56 kg: Kalucza Norbert – Nagy Krisztián
60 kg: Varga Miklós – Zöld Dávid
64 kg: Görbics Gábor – Káté Gyula
69 kg: Hegyi Barnabás – Klasz Árpád
75 kg: Nagy Bence – Harcsa Zoltán
81 kg: Nagy Péter – Döbrösi Ádám
91 kg: Deél Szabolcs – Darmos József
Mind a fentiekből látható, majd minden párharc felér egy előrehozott Magyar-bajnoki döntővel, így az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás szerelmesei nem csalódhatnak majd, ha szombaton kilátogatnak a Debrecen Plázába (19 óra).
A 2012-es tavaszi szezon állása
1. Patent Gladiator 17 pont
2. Komárno Sharks 15 pont
3. Spartak Subotica 14 pont
4. Debrecen Thunders 9 pont
5. Galánta Kids 8 pont
Amennyiben a magyar klasszisokat foglalkoztató felvidéki alakulat győztesen hagyja el a ringet, úgy ismét a „Cápák” végeznek az első helyen. Ám egy meglepő debreceni siker esetén, egy olyan szituációban, ha a révkomáromiak hiányosan állnak ki a záró fordulóra, akkor győriek ölébe hullik az aranyérem. Erre azonban csak elméleti esély van.
A B1 liga hivatalos weblapja a www.boxingone.com címen érhető el. Itt friss hírek mellett fotógalériákat, exkluzív videókat és versenynaptárt is talál az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás felől érdeklődő internetező. A bajnokság televíziós partnere a DigiSport csatorna, amely minden fordulóról közel egyórás összefoglalókat közöl péntek esténként.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 29. 08:59, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - A Debrecen nyerte a kiesési rangadót
Az utolsó előtti Debrecen kétgólos győzelmet aratott a sereghajtó Kecskemét otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. A végeredmény már az első félidőben kialakult.
2025. Március 28. 07:50, péntek | Sport
Férfi kézilabda BL - A Szeged egygólos hátrányból várja a PSG elleni visszavágót
A Szeged házigazdaként 31-30-ra kikapott a Paris Saint-Germain együttesétől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
2025. Március 27. 16:53, csütörtök | Sport
Kermor Motorsport pilóta nyilatkozatok az RMC Hungary OB 1-n.
Villáminterjú három pilótával az RMC Hungary Országos Gokartbajnokság első fordulója után.
2025. Március 26. 12:30, szerda | Sport
Eszti és Csabi végre versenyautóban…
A tavasz raliautóban találta a miskolci ralipárost.