Hírek
2019. Július 16. 07:00, kedd |
Helyi
Forrás: www.teol.hu
Barics Péterrel hajt az aranyra a Tamási
Készül a megyei I. osztályú focibajnokság 2019/2020-as szezonjára a Tamási 2009 FC. Új edzővel, Barics Péterrel és új játékosokkal hajtanak rá a bajnoki aranyra.
Csupán fél évig volt munka nélkül Barics Péter, aki tavaly év végén érdekes körülmények között távozott a Dunaföldvár FC-től. Az őszi idény utolsó fordulójának délelőttjén köszöntek el tőle a vezetők, a földvári csapat pedig már ki sem állt este a Tamási elleni zárómeccsre. A dunaújvárosi szakember három évig volt a DFC alkalmazásában, eleinte játékos-edzőként, aztán csak edzőként. Mint akkor fogalmazott: a háttérben lévő problémák miatt mindkét fél úgy látta jónak, ha útjaik elválnak. Ugyanakkor – és ezt is kihangsúlyozta – köszöni a munkát a vele dolgozó játékosoknak, s a lehetőséget a vezetőknek, hogy felnőtt csapatnál edzősködhetett. Barics korábban játékosként megfordult a Szekszárdi UFC-ben és a Paksi FC-ben – utóbbival az első osztályban is pályára léphetett. Filotás Attila technikai vezető elmondta: az új edzővel is az első három hely valamelyikét célozzák meg, de titkon reménykednek benne, hogy a szezon végén fényesebb érem kerül majd a játékosok nyakába. Barics Péter nem egyedül érkezett, korábbi játékosai közül Farsang Patrik, Benke Viktor, Kugli Ákos és Hajdók Gábor is vele tartott Tamásiba, amelynek így igazán acélos kerete lesz az új szezonra. Eddig ketten igazoltak el: Papp Gábor Dombóvárra, Baranyai Dávid pedig Tevelre szerződött. A két szezon alatt 68 gólt jegyző játékos-edző, Jammeh Haruna is marad, egyedül Samuel Ellis Ato gondolkodik a távozáson. A ghánai játékos megkapta a magyar állampolgárságot, s szeretné kipróbálni magát magasabb osztályban. Állítólag NB II.-es csapatoktól vannak ajánlatai a korábban az NB I.-es Kaposvári Rákócziban és Pécsi MFC-ben is futballozó középpályásnak. Ha nem jön össze neki, akkor ő is Tamásiban folytatja. Az, hogy milyen létszámú lesz a keret, s kik maradnak, Barics Péter a napokban fogja eldönteni. Az biztos, hogy a tamásiak ezen a héten szerdán Lajoskomáromban (18 óra) játsszák első edzőmeccsüket, két nap múlva, pénteken pedig a Tab ellen (18.30) lépnek pályára hazai környezetben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

