Hírek
2015. Július 15. 10:00, szerda |
Bulvár
Forrás: MTI
Átverés: kamu volt a Rambo-film híre

Átverésnek bizonyult az interneten pillanatok alatt elterjedt hír, hogy a következő Rambo-filmben Sylvester Stallone az Iszlám Állam (IÁ) ellen veszi fel a harcot.
A kamu hírlavinát a washingtontimes.com.co portál, a Washington Post hamisított oldala indította el a múlt hét végén, a hírnek a befolyásos amerikai Foreign Policy magazin is felült, és hétfőre a feltüzelt rajongók már az egész internetet elárasztották vele. A szélhámos forrás szerint a filmsztár maga jelentette be a San Diegó-i ComicCon szórakoztatóipari vásáron egy közönségtalálkozón, hogy legközelebb az IÁ-nak csap oda Rambóként, és már komoly előkészületek folynak a produkcióval kapcsolatban.
Stallone ügynöke azonban kedden határozottan cáfolta a hírt. Mint közölte: a filmszínész-rendező nem is jelent meg idén a ComicConon - éppen Velencében tartózkodik -, és semmiféle hivatalos közlemény sem hangzott el a vásáron a Rambo újabb részéről.
A Rambo - Első vér című film 1982-ben jelent meg, később három folytatás követte 1985-ben, 1988-ban és húszéves kihagyás után 2008-ban. Az ötödik Rambo-epizód azóta várat magára, az imdb.com mozis adatbázis szerint Rambo - Az utolsó vér címmel tervezik az alkotók.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.
2025. Április 10. 07:12, csütörtök | Bulvár
Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Veszprémben
Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben.
2025. Április 09. 07:39, szerda | Bulvár
Megnyitották a BMW debreceni \"tehetség gyárát\"
TalentFactory - \"tehetség gyár\" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében - jelentették be a gyár és a város vezetői sajtótájékoztatón kedden a helyszínen.