Hírek
2022. Március 09. 09:05, szerda |
Helyi
Forrás: pakspress.hu
Átadták a megújult Pincehelyi Kapos-hídat a 61-es főúton
A felújított Kapos-híd naponta több ezer lakos életét, több ezer jármű áthaladását teszi lehetővé, jelentősége túlmutat a település határain, hiszen megyei szinten is fontos közlekedési útvonalon fekszik.
A felújított Kapos-híd naponta több ezer lakos életét, több ezer jármű áthaladását teszi lehetővé, jelentősége túlmutat a település határain, hiszen megyei szinten is fontos közlekedési útvonalon fekszik – mondta Süli János miniszter, a térség országgyűlési képviselője az átépített Pincehelyi Kapos-híd avatásán, kedden. Elhangzott: – a régi leromlott híd helyét új műtárgy és az ahhoz vezető megerősített burkolatú útszakasz vette át. A közel bruttó 2,3 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a forgalom már ismét korlátozás nélkül, két sávon haladhat. A szegély-, aszfalt, és korlát építési feladatok teljeskörű befejezését követően a forgalom már jelzőlámpa nélkül két sávon haladhat. Az új hídhoz vezető útszakaszon a szakemberek megerősítették a pályaszerkezetet a 61-es főút közel 250 méteres és a Kölesd-Pincehely összekötő út 40 méteres szakaszán. A híd egyik oldalán járda épült, melyet összekötöttek a főút melletti meglévő járdákkal is. Süli János beszédében kiemelte: a felújítás fontos része annak az átfogó térségfejlesztési csomagnak, amely révén lényegében az összes Paksról kiinduló út rekonstrukciója megtörtént, de új kerékpárutak is épültek, vasúti fejlesztésre is sor került, illetve folyamatban van az új Duna-híd kivitelezése is, ami összeköti majd a folyó paksi és kalocsai oldalán élőket. A híd ünnepélyes átadásán, részt vett Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is. Elmondta: a Magyar Közút beruházásai között is kiemelkedik ez a munka, hiszen itt nemcsak felújításról, hanem egy teljesen új híd építéséről van szó. A beruházás keretein belül az új műtárgyhoz vezető utakat közel 300 méteres szakaszon megerősítették és felújították a szakemberek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
