Hírek
2013. Március 18. 18:26, hétfő |
Helyi
Forrás: Tamási Művelődési Központ
Asszonybál 2013
Immár 20. alkalommal rendezték meg a tamási művelődési központban az asszonybált március 2-án, szombaton.
A rendezvény, mint minden évben, idén is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen ez hivatalosan is egy olyan program, amelyen a nők, lányok, asszonyok párjaik nélkül mulatnak egész éjjel. Mint ismeretes, mindig az előző évi nyertes csapat szervezi a bált, és természetesen az ő nyitótáncukkal kezdődik a program. A nyitótánc után a jelmezesek mutatták be produkcióikat.
A jelmezes csapatokra az asztaltársaságok szavaztak, melynek eredményeként:
harmadik helyezést ért el: a „Mellesleg ikrek” nevű csapat, másodikak lettek az „Újiregi KMK-SOKK”, a „Tena Lady-k” pedig megnyerték a versenyt, s vele együtt a jövő évi bál szervezését is.
A dombóvári Salsa Corason csoport bemutatója és a közös salsázás alaposan meghozta a hangulatot, a tánctól felfokozott hangulatban lévő lányokat, asszonyokat pedig még chippendale fiúk műsora is szórakoztatta. Az elmaradhatatlan tombolasorsolás után tovább pörgött a buli egészen hajnalig, melyhez a zenét Dj Misa szolgáltatta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 11:14, hétfő | Helyi
30 éve halt meg Würtz Ádám grafikus
Halálának 30. évfordulója alkalmából Tamásiban a DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpontban emlékkiállítása nyílt május 11-én.
2024. Május 08. 13:55, szerda | Helyi
Színes programokkal várja Tamási a Tour de Hongrie mezőnyét
Részletek cikkünkben olvashatók. Nagyításhoz kattintson a képre.
2024. Május 03. 16:03, péntek | Helyi
Építési telkeket értékesít Tamási Város Önkormányzata
Tamási Város Önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a tulajdonát képező 6 db 800 m2 térmértékű és 2 db 1200 m2 térmértékű építési telek értékesítésére.
2024. Április 29. 08:49, hétfő | Helyi
Az év Tolna vármegyei rendőre Tóth Nándor
A Rendőrség Napja alkalmából az Év Tolna Vármegyei Rendőre elismerést azok a rendőrök kaphatják meg, akik kiemelkedően eredményes szakmai munkát folytatnak és szolgálatukat példaértékűen, fegyelmezetten látják el.