Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2023. December 12. 10:14, kedd | Helyi
Forrás: Fotó: Molnár Bálint

Állva tapsolta a közönség a fúvósokat

Állva tapsolta a közönség a fúvósokat

A Tamási Koncert-Fúvószenekar Popfesztivál című koncertjére másfél hét alatt elfogyott az összes jegy, a Csokonai-díjas és Tolna Megyéért-díjas zenekar teltház előtt adott nagy sikerű koncertet november 25-én.

Ahogy azt Varga Balázs, a fúvószenekar karmestere elmondta: a koncert létrejöttének több apropója is volt. Egyrészt, hogy nyáron a tagok is pihennek, ami után szeptemberben indul csak el újra az élet a fúvósok háza táján, ehhez viszont kell a motiváció, kell az erő. – Azt láttam a csapaton, hogy erőt kell merítenünk valamiből, így az az ötletem támadt, hogy miért ne dolgozhatnánk egy kicsit könnyebb hangvételű koncert létrehozásán, hiszen ezt a tagok is nagyon szeretik, és a közönséghez is közel állnak a popzenei hangvételű művek. Szerettük volna még ősszel a közönség elé vinni, örülök, hogy sikerült – fogalmazott Varga Balázs.
Az este során tíz műsorszám hangzott el, akadtak közöttük olyanok, amelyeket korábban is játszott már a zenekar, és voltak olyanok, amelyek újdonságként szolgáltak. Felcsendültek Robbie Williams, a Beatles, Elton John, a Queen, az ABBA, vagy épp Jon Bon Jovi számainak ismert dallamai, a közönség nagy örömére. – Most derült ki igazán számunkra, hogy az emberek valójában mennyire kedvelik ezt a műfajt – folytatta a karmester. – Tíz-tizenöt évvel ezelőtt több teltházas koncertünk is volt, újabban már kevesebb, de azt, hogy most másfél hét alatt minden jegy elfogyott, elképesztő sikernek éltük meg. Ami a szakmai részét illeti, el kell, hogy mondjam: ezeket a számokat azért könnyebb megtanulni, hiszen fülbemászóak, a zenekar tagjai is ismerik őket, így nem is ez vitte el a sok időt, ami a felkészüléssel telt. A szervezés terén nehezebb dolgunk volt, hiszen egy ekkora létszámú zenekar összehangolása nem kis feladat. Ahhoz, hogy ez ilyen remek koncertélményt jelenthessen zenekari tagoknak és a közönségnek egyaránt, sok ember összehangolt munkájára volt szükség. Szeretném kifejezni köszönetemet a Tamási Művelődési Központ munkatársainak, valamint a Tamási Fúvós Egylet elnökségének, rengeteg energiát feltettek bele a rendezvény megvalósításába.
Aki lemaradt a mostani koncertről, ne csüggedjen: a zenekartól az az ígéret érkezett, hogy 2024 márciusában megismétlik a Popfesztivált, hiszen sok visszajelzés érkezett hozzájuk azoktól, akiknek már nem sikerült jegyet váltaniuk. Azt is elárulták, hogy májusban egy filmzenei koncerttel rukkolnak elő, erre készülnek a következő hónapokban.

Címkék: Tamási, tolna

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi

Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban

Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi

Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar

A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!

2026. Február 12. 10:01, csütörtök | Helyi

„Biztonságos számlára” utaltattak a csalók közel kétmilliót egy tamási nővel

A napokban tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon az a helyi nő, akit telefonon keresett meg egy ismeretlen, aki banki ügyintézőnek adta ki magát.

2026. Február 09. 20:07, hétfő | Helyi

Fellökte egy autós a szabálytalan kerékpárost Tamásiban

Február 6-án, pénteken röviddel kilenc óra előtt Tamásiban történt egy sérüléses baleset.