Hírek
2019. Szeptember 03. 07:01, kedd |
Helyi
Forrás: www.teol.hu
A XIX. Tolna Megyei Polgárőr Találkozó zajlott a hétvégén
Az eseményen kitüntetéseket adtak át, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság pedig három gépjárművet ajándékozott az egyesületeknek.
Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta a polgárőrség (közöttük a Tolna megyei szervezetek) szerepét az ország közbiztonságának megteremtésében, és a lakosság biztonságérzetének növelésében. Széles János, a Tolna megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a magyar államnak köszönhetően Tolna megyében huszonötmillió forintból tud gazdálkodni a megyei szövetség. A száznyolc településből hetvenkettőben működik polgárőrség, amely a rendőrség, a katasztrófavédelem és a NAV munkáját maximálisan támogatja, és a határvédelemben is részt vesz. A technikai felszereltségük alkalmas a dunai folyami ellenőrzésre is, hat csónakjuk és egy drónjuk van, amellyel fokozott ellenőrzéseket tartanak a migrációval szemben. Tolna megyében ezerhétszáznyolcvan polgárőr dolgozik a közbiztonságért. A bűncselekmények leggyakrabban a külterületeken történnek, jellemző például a hétvégi házak feltörése, a fa-, krumpli- és szőlőlopások. Időjárástól függően, főleg téli szezonban a polgárőrök a települések belterületein is szolgálatot látnak el. Az ünnepélyes megnyitó részeként Süvegjártó Csaba, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Tolna Megyei Tagszervezetének tagozatvezetője, Iregszemcse polgármestere és Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke hivatalosan is együttműködési megállapodást kötött. A megnyitó záró eseményeként a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Szabó Zoltán megyei rendőrfőkapitány-helyettes adott át három gépjárművet, egyet-egyet a Simontornyai, a Tolnanémedi és az Udvari Polgárőr Egyesületnek. Kiemelkedő polgárőr tevékenységért jutalmat kapott Veres Jánosné, Nagy Dezső és Kardos József, a Felsőnyéki Polgárőr Egyesület tagjai. A „Közlekedésbiztonság terén nyújtott kiváló munkájáért” kitüntető címet Mayer Attila, a Magyarkeszi Polgárőr Egyesület tagja vehette át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

