Hírek
2021. Július 10. 08:00, szombat |
Belföld
Forrás: Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti - fotó: facebook.com/SzijjartoPeter
A visegrádi országok felgyorsítanák fejlesztési terveiket
A visegrádi országoknak az a tervük, hogy fejlesztési projektjeiket továbbvigyék, illetve felgyorsítsák
- mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ljubljanában, a visegrádi csoport és Szlovénia kormányfői csúcstalálkozóját követően.
Kulcsfontosságú beruházás a visegrádi országok közötti gyorsvasúti összeköttetés, hiszen egész Közép-Európában nincs elég gyorsvasút - mutatott rá a tárcavezető.
Kiemelte: ezért is döntött úgy a négy visegrádi ország, hogy megépíti a Budapestet Varsóval összekötő gyorsvasutat, amely keresztülhalad majd Pozsonyon, illetve Prágán is.
A magyarországi megvalósíthatósági tanulmány elkészült, elsőként a négy ország közül. Ezért szeptemberre össze is hívták a V4-ek közlekedési munkacsoportját - tette hozzá.
Jelezte: a magyar megvalósíthatósági tanulmány egy 170 kilométeres magyarországi pályával számol, és a megtérülési mutatók egészen kimagaslóak. A magyar vonal Kelenföldről indul Törökbálintig, a mostani vasútfejlesztések nyomvonalán. Utána pedig a környezet kímélése érdekében a Vértest délről elkerülve jutna el Győrig, ahonnan az autópályához szinte odasimulva haladna egészen a magyar-osztrák-szlovák hármashatár területére. Annál is inkább, merthogy ott lenne egy csatlakozási lehetőség a nyugat-európai gyorsvasúti rendszerhez - magyarázta Szijjártó Péter.
Mint mondta, a magyarországi szakaszon a domborzati viszonyoknak megfelelően a 230 és a 320 kilométer/óra közötti sebesség látszik reálisnak és fenntarthatónak. Ez azt jelentené, hogy Pozsonyba másfél, Prágába három és fél, Varsóba pedig öt és fél óra alatt lehetne odaérni - mondta, hozzátéve: a nyugati vasútrendszerhez történő kapcsolódás miatt Frankfurt, Berlin, illetve Milánó belvárosai is gyakorlatilag fél napon belül elérhetőek lesznek Budapest belvárosából.
Környezetvédelmi szempontból is jelentős lenne ez a projekt, hiszen éves szinten mintegy 400 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást tudna meggátolni a közép-európai térségben. Emellett pedig a kalkulációk szerint az egész regionális gyorsvasút mintegy húszmillió utast tudna évente szállítani - mutatott rá.
Kiemelte: az Európai Uniónak van egy célkitűzése, hogy 2050-re megháromszorozza a gyorsvasutak hosszát.
"Ezért most az a dolgunk, hogy a 2021-2027-es időszakra szóló költségvetési ciklusban a tervezés és előkészítés finanszírozására európai uniós pénzeket vonjunk be" - húzta alá.
A projekt egy tíz évet igénybe vevő folyamat. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a magyarországi szakaszokat a belföldi intercity forgalom is tudná használni, így Győrbe, Sopronba, Szombathelyre, de a Balatonra is előbb oda lehetne érni - mondta végezetül a miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 21. 15:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: újjáépül a lengyel-magyar barátság a közlekedésben is
Újjáépítik a lengyel-magyar barátságot a közlekedésben is - írta közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter szerdán, miután tárgyalt Dariusz Klimczak lengyel infrastruktúráért felelős miniszterrel.
2026. Május 21. 14:00, csütörtök | Belföld
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. Május 21. 13:00, csütörtök | Belföld
Tarr Zoltán: mérföldkő a felvidéki magyarság jogvédelmében a szlovák Alkotmánybíróság egyik ítélete
2026. Május 21. 11:00, csütörtök | Belföld
Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció
A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.

