Hírek
2018. Január 23. 08:06, kedd | Helyi
A tiranai EB-re készül Ricsi
Orsós Richárd, a Koppány Sport Egyesület versenyzője meghívást kapott a felnőtt válogatott keretbe, a tiranai súlyemelő EB-re készülhet fel
A tamási súlyemelők január 3-án kezdték meg az idei felkészülést, aminek programját máris át kellett írni: Orsós Richárd, kétszeres felnőtt országos bajnok versenyzőjük ugyanis meghívást kapott a felnőtt válogatott keretbe, a tiranai európa bajnokságra való felkészülésre. Pénteken tartotta a válogatott első szintfelmérő edzését a tatai edzőtáborban, Ricsinek jól sikerült, azt hozta, amit edzőjével elterveztek. - Ez volt az első állomása a felkészülésnek, a következő február 2-án lesz, majd február 17-én az első versenyre is sor kerül, ahol a szakosztály minősített versenyzői is dobogóra lépnek - mondta Bachmann Béla, edző. - Ricsi egy kicsit más felkészülési programot csinál mostantól, az volt a kérése a szövetségnek, hogy gyorsítsuk fel a folyamatot, ez azt jelenti, hogy ötösről hármasra, valamint hármasról kettesre kell levinnünk az ismétlésszámait. A február 17-ei versenyen kiderül, hogy számítsába veszik-e őt az utazókeretbe, nagy megtiszteltetés ez számunkra, és örömmel vállaljuk a felkészülést - hangsúlyozta Bachmann Béla.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

