Hírek
2016. December 13. 10:32, kedd |
Helyi
Forrás: TVMK, fotó: Ruzsics Eszter
A táncoké és a meséké volt a főszerep
Luca-napi búzavetés, Bumberák Maja és Sebestyén István meséi, táncház és karácsonyi énekek tarkították az örömvasárnapot
Advent harmadik vasárnapján - mely a hagyományőrzés jegyében telt – a szervezők örömére ismét nagyon sokan jöttek el a Túrmezei Erzsébet rendezvénytérre, hogy együtt töltsék a délutánt és az estét - számoltak be róla a művelődési központ munkatársai közösségi oldalukon. A rendkívül gazdag programot felvonultató, a Hagyományápolással Tamási Kultúrájáért Alapítvánnyal szoros együttműködésben megszervezett Luca napi vigasságon megtelt a művelődési központ előtere, gyerekek, szülők, nagyszülők vettek részt a programon, a gyermekrajz pályázat eredményhirdetésén, a Luca napi búza vetésén, Bumberák Maja zenés-mesés műsorán, Kissné Kecskeméti Eszter, a Pántlika Néptáncegyüttes és a Bartina Zenekar gyermek táncházán. A jelenlévők meghallgathatták Simon Alexandra előadásában a felcsendülő karácsonyi népénekeket, Sebestyén István bukovinai székely meséit, dalait, a Bartina Zenekar karácsonyi dallamait, a Pántlika Néptáncegyüttes Rügyecske és Aprók csoportjának meghitt műsorát.
Advent utolsó hétvégéjén, december 16-tól 19-ig még számos programmal várják a látogatókat, a közös ünneplésre vágyókat.
December 16-án a Musette Harmonika Együttes, Kegye János pánsípművész, 17-én az óvodások, a Würtz Ádám Általános Iskola énekkara, az Őszirózsa Népdalkör, majd Bebe, 18-án a Holló együttes, a Bon-Bon együttes, 19-én pedig a Kapos Kórus ajándékozza meg közönségét bizonyára emlékezetes percekkel.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

