Hírek
2015. Április 24. 18:48, péntek |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: www.beri-tamasi.sulinet.hu
A pécsi egyházmegye átvenné a Béri Balogh Ádám Gimnáziumot
Kezdeményezte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál (Klik) a pécsi katolikus egyházmegye a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium átvételét a 2015/2016-os tanévtől, amit a helyi önkormányzat támogat
Porga Ferenc az MTI-nek elmondta: a képviselő-testület nagy többséggel döntött az átadás támogatásáról, és ugyanígy foglalt állást a tamási német nemzetiségi önkormányzat, illetve az intézmény alkalmazotti közössége. A szülők és a nagykorú diákok május 6-áig jelezhetik, támogatják-e a fenntartóváltást - tette hozzá.
A testület véleményét a polgármester azzal magyarázta, hogy nagyobb garanciát látnak a gimnázium hosszú távú működésére, ha egyházi fenntartásban működik.Tolna megye középiskoláiban 5000 diák oktatására van lehetőség, ehhez képest 2000-2500 a tanulók száma - jegyezte meg. Mint mondta, az is az átadás mellett szól, hogy a város másik középiskolája, a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola Vályi Péter tagintézménye érettségit is adó szakgimnáziummá alakulhat.
A tamási gimnáziumban, ahol 350 helyi és környékbeli diák tanul, a fenntartóváltás után megmarad a nyolcosztályos képzés - mondta a polgármester.
Tolna megye hat tankerületének tájékoztatása szerint a Klik megalakulása óta egyházaktól ez volt az első kezdeményezés iskola átvételére a megyében, ahol jelenleg egy középiskola, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium egyházi fenntartású, Szekszárdon, Pakson, Tolnán pedig egy-egy általános iskolát működtet a pécsi egyházmegye.
Fenntartót válthat a Dombóvár térségéhez tartozó Gyulaj általános iskolája és óvodája is, mindkettőt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány venné át. Dobos Károlyné (független) polgármester elmondta: az önkormányzat, a szülők, a dolgozók egyaránt támogatták az intézmények átadását.A 116 diákot oktató iskolában többségben hátrányos helyzetű, roma gyerek tanul, a szeretetszolgálat már eddig is több szociális programban vett részt az 1018 lakosú községben - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

