Hírek
2018. Január 22. 16:32, hétfő |
Helyi
Forrás: Tamási Tankerületi Központ
A Magyar Diáksport Szövetség elismerésében részesült a Szakcsi Általános Iskola Kocsolai Tagintézménye
A Kis Iskolák Sportversenyében elért eredményeiért harmadik díjban részesült Tolna megyéből a Szakcsi Általános Iskola Kocsolai Általános Iskolai Tagintézménye.
„… az elismerés minden egyes pedagógusnak jár, aki munkát, időt fektetett a tanítványai felkészítésébe, illetve minden intézményvezetőnek, aki megteremtette a feltételeket a felkészüléshez, versenyzéshez.”
(Balogh Gábor)
Pedagógusok, iskolák és egyesületek vehették át a Magyar Tudományos Akadémia épületében 2018. január 11-én rendezett ünnepségen a Magyar Diáksport Szövetség elismerését a Diákolimpia® 2016/2017-es tanévének országos döntőin elért kimagasló eredményeikért. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság Elnöke, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.
A 2016/2017-es, harmincadik jubileumi Diákolimpia® versenysorozatban 270 ezer diák vett részt, közülük 18 ezren jutottak a sportági döntőkbe. Az összesen négy kategóriában kiosztott díjak közül „A legeredményesebb diákolimpiai köznevelési intézmény elismerés”-ként a Kis Iskolák Sportversenyében elért eredményeiért harmadik díjban részesült Tolna megyéből a Szakcsi Általános Iskola Kocsolai Általános Iskolai Tagintézménye.
A díjakat Balogh Gábor, az MDSZ vezetője adta át, az átadásban közreműködött Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos.
(A képen Schmidtné Pintér Valéria, a lány kézilabda csapat edzője, a díjjal Szabadosné Mercz Teréz tagintézmény-vezető)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

